Karddal szegült ellen a rendőri intézkedésnek három érdi lakos, aki azzal gyanúsítható, hogy fát lopott a Pilisi Parkerdő Zrt. területén. A férfiak előállításához a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségét vették igénybe – tájékoztatta a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Gyugyi Csilla elmondta: az erdész szombaton falopásról tett bejelentést, és az érdi rendőrök kimentek a bűncselekménnyel gyanúsítható emberek házához, hogy elszámoltassák őket. A rendőrök láttán a lakók az udvarra futottak, megfenyegették őket, sőt ketten karddal a kezükben a kerítésen át szurkáltak feléjük. A harmadik férfi eközben megragadta, és a kerítéshez húzta az egyik rendőrt. Mivel a fenyegetőzés és szidalmazás folytatódott, a TEK munkatársai lezárták a környéket, majd előállították a csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsított három férfit – ismertette a szóvivő.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a három férfi előzetes letartóztatását indítványozta a bíróságnál – tette hozzá.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

varirmag
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
feri57
A Büdös lófaszt mentek a TEK - eseknek, egyből előállították volna a kardal együtt. de se kard, se fa, Csúful becsődölt a TEK ezzel a hazugságával.
KERKA
@szablyafűrész: 16.38 de igen, egy nagyon szép zalai vidéken egy folyónak a neve( Kerka)
szablyafűrész
@KERKA: Lenti, a régi malom, majd bútorraktár,( nem tudom, mi van a helyén ) aztán lebontották, Lovászi, Tornyiszentmiklós, Kerkaszentkirály...aztán valahol Muraszemenye körül folyik a Murába...és mi van Zajdán ? Ott valamikor I. lépcsős alakulat volt, előtte meg határőrség, az ország egyik legszebb vidéke. Hulla jó horgászhelyekkel !

A Ljubljana - Lendva - Lenti buszjáraton csempészték be valamikor a lévisz és Szuperrájf farmisokat..." Itt a Mura-vidéki magyar rádió ! Bözsi néni kéri a 3 + 2-től az "ellopták a tehenet a nácik" című csasztuskát !"
KERKA
@szablyafűrész: Nekem mondod a farmer turizmust?:)))))))))rangers és Leevis, majd a sok ADIDAS cipő (még nem kínai) Cézár konyak, Lakost póló, amit csak el tudsz képzelni.:))
Desischado
@silber13: Hát, könnyen elképzelhető, hogy ez történt! (nevet)
szablyafűrész
@KERKA: A szlovén bevásárló turizmus elkopott Lentiben ? No meg az embercsempészet is hozzájárult a város felvirágoztatásához...panzió, kocsma, étterem-sokaság, a "Reccs" panziója megvan még - Zéta ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.