Felmászott az Együtt-PM három aktivistája a Sándor-palota erkélyére vasárnap délelőtt, és paksi népszavazást követelő transzparenseket tettek ki.

Az egyik transzparensen "Döntsön a nép! Népszavazást Paksról!", a másikon pedig "Miért féltek a népszavazástól?!" felirat olvasható.

Felmásztak Áder hivatalára

Az aktivisták kiszedték foglalatukból az oromzaton elhelyezett nemzetiszínű és uniós lobogókat, és hangszórón azt mondták: azokat "zálogba" veszik, amíg Áder János köztársasági elnök nem küldi vissza a parlamentnek a paksi bővítésről szóló jogszabályt, illetve nem kezdeményez népszavazást az ügyben.

A létrát, amelyen felmásztak, több társuk tartotta, a Honvéd Palotaőrség tagjai, amikor meglátták, hogy mit tesznek, megpróbálták megakadályozni őket, de addigra hárman már feljutottak. Ezt követően kimentek hozzájuk az erkélyre és többször felszólították őket, hogy fejezzék be akciójukat. Az aktivisták először a hangosbemondóba mondták el tiltakozó mondataikat, majd ketten kiültek az erkély szélére, kezükben a zászlókkal.

Elhagyták a Sándor-palotát a tiltakozók

Elhagyták a Sándor-palota erkélyét negyed 12 után egy-két perccel az Együtt-PM aktivistái. A fiatalok azon a létrán másztak le, amelyen feljutottak az erkélyre.

A három demonstrálót, Barabás Richárdot, Simándi Szelimet és Rózsa Milánt, miután leértek, igazoltatták és felvették az adataikat a hatóságok. A fiatalemberek az erkélyről lehozott zászlók átadását megtagadták.

Barabás Richárd a sajtó képviselőinek azt mondta: a Fidesz-KDNP képviselői a haza érdekeivel ellentétesen cselekedtek, amikor megszavazták a paksi bővítésről szóló jogszabályt.

Orbán Viktor "elpaksolta a hazát" – mondta. Kijelentette: a Sándor-palota nem méltó arra, hogy rajta legyen a nemzeti lobogó ameddig Áder János köztársasági elnök vissza nem küldi a törvényt a parlamentnek, vagy nem ír ki népszavazást a paksi bővítés ügyében.

Szabó Rebeka újságírók előtt felszólította Áder János köztársasági elnököt, hogy "most az egyszer nézze a magyar emberek érdekét végre", és ne írja alá a paksi bővítésről szóló törvényt.

Hozzátette: azt kérik, hogy az államfő írjon ki népszavazást. A független képviselő azzal folytatta: aktivistáik a zászlókat azért vették el, mert úgy gondolják, hogy a csütörtökön elfogadott jogszabállyal Magyarország függetlensége sérült, és "távolodunk az Európai Uniótól és azoktól a demokratikus európai uniós értékektől, amiket ez a zászló is jelképez". Kijelentette: a lobogókat addig nem adják vissza, amíg a köztársasági elnök nem írja ki a referendumot.

Arra a kérdésre, hogy megfelelőnek és jogállaminak tartja-e az akciót, azt felelte, Magyarország sorsa, a gyerekek jövője forog kockán, ilyenkor minden békés eszközt meg kell ragadni a tiltakozásra.

Arra is kitért, hogy aktivistáik azért vállalták a véleménye szerint rendkívül veszélyes mutatványt, mert minden lehetőséget meg akarnak ragadni, hogy bemutassák mennyire rossz az "Orbán-Putyin-paktum", amelyet "botrányos körülmények között" fogadott el a parlament csütörtökön.

Az aktivisták transzparenseit a Sándor-palota őrei bevitték az erkélyről az épületbe.

97 hozzászólásarrow_drop_down_circle

palika
Demokrácia? Magyarországon orbánizmus van!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pisti271
@Csizmás Kond: "Egy demokratikus országban az ilyeneket szó nélkül lelövik."
Amerikában sem lőnek automatikusan.
Avar János, aki hosszú évekig volt helyszíni tudósító, mondta az Újságíróklubban,
hogy volt eset, mikor egy házaspár - öngyilkossági szándékkal - felmászott a
fehérházra, és leszedték őket, nem lőttek rájuk.
Igaz, az repülőtéren történt egy ember, szintén őngyilkosjelölt, pisztollyal rohant
az elnök felé, arra számítva, hogy lelövik, de azt sem lőtték le, elfogták.
Számtalan kép található a Neten, ahol a Fehérház előtt tüntetnek.
Láttam olyant, ahol megfáradt tüntetők ülnek a kerítésen, pedig azt is szentnek
és megközelíthetetlennek írtad a későbbiekben.
Csizmás Kond
@Pisti271: Jó, s akkor mos én mit mondjak erre...?
hetöndöe
@Csizmás Kond: Például azt,hogy tévedtél,vagy inkább újfent hülyeségeket beszéltél,avagy tudatosan hazudozol,mint a főnökeid.
bukfenc
@F_Viktor: február 11., 13:31

Hát, van igazság abban amit írtál..
Sajnos, nekem kevés a türelmem...

Még jó hogy te "ellensúlyozod" ezeket a fidess-es nímandokat! :))
Csizmás Kond
@hetöndöe: Nézd, ahogy én látom te kampányolsz, én viszont csak véleményt írok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.