Véglegesítette parlamenti választási listáját a baloldali összefogás.

A kétszáz nevet tartalmazó listán – mint korábban ismertté vált – Mesterházy Attila MSZP-elnök az első, őt Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke és Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke követi.

Mögöttük tíz szocialista politikus következik: Botka László választmányi elnök, Tóbiás József frakcióvezető-helyettes, Gúr Nándor alelnök, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes, Molnár Zsolt budapesti elnök és kampányfőnök, Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Hiller István volt oktatási miniszter, Kunhalmi Ágnes elnökségi tag, Velez Árpád pártigazgató és Szakács László, Mesterházy Attila kabinetfőnöke.

Az MSZP-s politikusok sorrendje megegyezik azzal, amit a párt kongresszusa elfogadott, de már nem szerepel a listán Simon Gábor egykori elnökhelyettes, aki a múlt héten – miután kiderült, hogy be nem vallott százmilliós vagyont tart ausztriai bankszámlán – lemondott párttisztségeiről és a pártból is kilépett.

Az első húszban kapott még helyet 16.-ként Kónya Péter, az Együtt-PM társelnöke, a Szolidaritás mozgalom vezetője, 19.-ként Molnár Csaba DK-alelnök, valamint további három szocialista politikus: Korózs Lajos, Legény Zsolt és Bangóné Borbély Ildikó.

A 40. helyig megtalálhatók az MSZP további vezető tisztségviselői – elnökségi tagok, választmányi elnökhelyettesek –, majd a 62. helyig a megyei elnökök is.

A szocialista párt régóta meghatározó politikusai közül Puch László korábbi pénztárnok a 43., Baja Ferenc kampányfőnök-helyettes a 46., Juhász Ferenc volt elnökhelyettes az 50., Szekeres Imre korábbi frakcióvezető pedig a 69.

A jelenleg 48 tagú MSZP-frakció negyede nem indul a választáson, mások mellett két egykori pártelnök, Lendvai Ildikó és Kovács László, valamint a szocialista kormányokban több minisztériumot irányító Lamperth Mónika sem lesz tagja a következő Országgyűlésnek.

Az Együtt-PM szövetség politikusai közül Szigetvári Viktor társelnök a 36., a PM-es Scheiring Gábor a 48., az eddig az OTP elemzőjeként dolgozó Pápa Levente a 49., a rendszerváltás utáni első ciklusban fideszes képviselő Szelényi Zsuzsanna az 53., a korábban SZDSZ-es Gulyás József az 54., Karácsony Gergely kampányfőnök az 55., Székely Sándor pedig a 68.

A DK vezetői közül Vadai Ágnes a 26., Varju László a 39., Niedermüller Péter a 45., Bauer Tamás az 57., Kerék-Bárczy Szabolcs pedig a 67. a sorban.

A Liberálisok közül Fodor Gáboron kívül még hárman szerepelnek az első hetvenben: Boruzs András az 56., Bősz Anett az 58., Szabadai Vikor pedig a 70.

Az egyéni választókerületi jelöltek közül nincs a listán a Szigetszentmiklóson induló Kuncze Gábor egykori SZDSZ-elnök, a X. kerületben próbálkozó MSZP-s Burány Sándor és az a Göndör István, aki jelenleg a szocialista frakció tagja, de Nagykanizsán az Együtt-PM nevezte meg jelöltként.

Véglegesnek tekinthető az Összefogás egyéni jelöltjeinek névsora is. Simon Gábor helyett Kunhalmi Ágnes indul a XVIII. kerületben, a DK Esztergomban cserélt jelöltet az elmúlt hetekben, így Jónás László helyett Vadai Ágnes méreti meg magát, az Együtt-PM pedig Tordai Bence helyett Karácsony Gergely indítja a XVI. kerületben, és Csőzik László helyett Dorosz Dávidot Érden.

A lista első húsz helyezettjéből jelenleg kilencen nem képviselők, de Bajnai Gordon miniszterelnök volt, és korábban rendelkezett parlamenti mandátummal Fodor Gábor, Velez Árpád, Szakács László, Korózs Lajos és Legény Zsolt is. Nincs viszont parlamenti tapasztalata Kunhalmi Ágnesnek, Kónya Péternek és Bangóné Borbély Ildikónak, továbbá az első ötvenből Demeter Márta, Heringes Anita, Márton Roland, Veres Gábor, Szigetvári Viktor, Szücs Gábor, Király József, Niedermüller Péter és Pápa Levente sem volt még képviselő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.