Tavaly a bruttó átlagkereset 3,4, a nettó 4,9 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban, 2013. január-decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete elérte a 230 700 forintot – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Az átlagkereset a versenyszférában 3,6 százalékkal nőtt. A költségvetés területén – a közfoglalkoztatottak nélkül – átlagosan 6,0 százalékos volt a bruttó kereset emelkedése, a nonprofit szektorban pedig 3,1 százalékos.

A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 242 200, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 227 800 forintot kerestek. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 210 200 forintra emelkedett. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 76 800 forint volt.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, elérték a 471 000 forintot. Ezt az információ és kommunikáció követte 426 500 forinttal, valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 410 500 forinttal.

A legkevesebbet, 147 000 forintot a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, 151 300 forintot a humán-egészségügyi, szociális ellátás, illetve 169 200 forintot az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység ágakban dolgozók keresték.

Január-decemberben a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 100 forint, az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó kompenzációt kapott, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 9800 forint juttatást kaptak ezen a címen.

Tavaly a rendszeres, prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli kereset átlagosan 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos, családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 151 100 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 104 400, a szellemi foglalkozásúaké 201 300 forint.

A versenyszférában a nettó keresetek 5,2, a közszférában a közfoglalkoztatottak nélkül 7,1, a nonprofit szervezeteknél 4,2 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.

A 243 800 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,5 százalékkal volt magasabb a 2012. január-decemberinél.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
@Sziszifusz: Kafetéria /étkezési hozzájárulás/ elvonás, pótlékelvonás=MÍNUSZ!!!13.000Ft Ez konkrét szám! Miközben a fizetésünk 2002. óta nem emelkedhet, mert be lett fagyasztva a bértábla, az árak pedig rohamosan felfelé íveltek. Mondhatnak nekem bármit, erre nincs magyarázat!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cicamama55
Ja, és elvárják, hogy igazat adjak a szlogenjükre?! Nem lennék én a jó elrontója, de hiába nézek körül, engem minden oldalról a szegénység, elkeseredettség vesz körül..Ennek a hazug, kilátástalan világnak nem tudok tapsolni, s irritálnak a valóságot meghazudtoló álhírei, fals adatai!
Cicamama55
@QQCSI: Hát nem...Valószínűnek tartom, hogy a mi kis hazánkban is vannak ilyen fényűző "szigetecskék", nem kellene hasonló képekért a szomszédba menni! Én soha nem voltam irigy ember, s telhetetlen sem. Legyen nekik, de a többi, az országban élő,az országban dolgozó, itteni terheket viselő embereknek se kelljen nélkülözni, nyomorogni. Ha a kormány mindent megtesz a népéért, ha reményteljes kilátásokat teremt a fiataloknak , biztos , nyugodt megélhetést a dolgozóknak,az időseknek, nem is sajnálom tőlük.Isten lássa lelkemet! Itt azonban semmi nem klappol! Az alapoknál kellene mindent helyrehozni: jogállam, demokrácia...Utána lehet építkezni...Addig míg ezt meg nem teremtik, jobb is ha az itthoni kastélyokról nem tudunk, mert "vérforralónak" találom!
QQCSI
@Cicamama55: Nagyon-nagyon egyetértünk! :)
DogAdventures
Fele annyiból élek, mint aminek a duplájából épp megélni lehetne.
Nil
Én miért csak olyanokkal találkozom akik 80 ezer forint körül visznek haza? Kemény munkáért kapják - nem talpnyalásért- ők viszik a hátukon a gazdaságot, az egészségügyet és a többit. Mivel lehet ennyi pénzt keresni? Mert hasznos és értelmes munkával nem

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.