Rágalmazásért és becsületsértésért pert indít a Demokratikus Koalíció (DK) ha bebizonyosodik, hogy a honvédelmi miniszter valóban azt állította, hogy Vadai Ágnes ellen vádat emelt az ügyészség – hangzott el a párt hétfői sajtótájékoztatóján.

Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap Kunszálláson beszélt arról, hogy a korábban államtitkárként dolgozó Vadai Ágnes – jelenleg független országgyűlési képviselő, a DK politikusa – a saját honlapjának a kezelésére két gazdasági társasággal kötött szerződést annak ellenére, hogy a minisztériumnak van sajtóosztálya, és azt mondta: az ügyészség vádat emelt Vadai Ágnes ellen.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője ugyanakkor hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy nincs gyanúsítottja a korábbi honvédelmi minisztériumi szerződések miatt indult nyomozásnak, amelyet szeptemberben rendeltek el ismeretlen tettes ellen.

Semmilyen eljárás nem folyik Vadai Ágnessel, a DK alelnökével szemben, ellene nem emelt vádat az ügyészség – jelentette ki hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a DK szóvivője.

Gréczy Zsolt hangsúlyozta, hogy a képviselő ellen nemhogy eljárás nem folyik, de még csak meg sem gyanúsították, mert már ahhoz is kérni kellett volna mentelmi jogának felfüggesztését.

A szóvivő azt mondta, Hende Csaba "hazudik, rágalmaz és manipulál". Egyúttal megjegyezte, szerencsés lett volna, ha a mondatot leközlő sajtóorgánumok tájékozódtak volna az ügyben.

Amennyiben kiderül, hogy a miniszter valóban ilyen kijelentést tett, akkor ellene rágalmazásért és becsületsértésért pert indítanak – mondta. Hozzátette: "tekintettel arra, hogy az ügyészség alkalmazottjának képzelte magát, mint egy szóvivő tett egy bejelentést és még a házszabályt sem ismeri, tekintettel arra, hogy ez elmeállapotának meggyengülését vélelmezi, ezért Hende Csaba gondnokság alá helyezését is kezdeményezi a Demokratikus Koalíció".

Arra a kérdésre, hogy a gondnokság alá helyezést hogyan képzelik el, azt felelte, a jogászaik megvizsgálják, hogy erre hogy kerülhet sor.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gomez
Hát ez a Gréczy Zsolt sem piskóta! Hende Csabát, -de miért csak őt csak őt egyedül-l gondnokság alá helyeztetni elég nagy vállalkozás!Tényleg egyre gusztustalanabb ez az egységes Magyarország és annak egységes vezérkara!!!
Desischado
Nagyon helyes! Ostorozni őket, és ha ők sározhatnak büntetlenül, akkor a DK-nak is joga van visszavágni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.