Zalaszentgrót polgármestere szerint Zala megyében egyetlen település sem kapta meg azt az állami támogatást, amit néhány héttel ezelőtt azoknak az önkormányzatoknak ígért meg a kormány, amelyek jól gazdálkodtak, ezért náluk nem volt adósságkonszolidáció.

Baracskai József (DK) pénteki sajtótájékoztatóján felidézte: néhány hete 10 milliárd forintos keretet ígért a kormány a felelősen gazdálkodó önkormányzatoknak, amelyek az akkor megjelent kormányrendelet szerint lakosságarányosan, pályázat formájában igényelhették a támogatást. Zalaszentgrót esetében ez 181 millió forintot jelentett.

Kedden Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára arról adott tájékoztatást, hogy 38 önkormányzat részesül fejlesztési támogatásban azok közül, amelyek nem vettek részt az állami adósságkonszolidációban, s ők együttesen 3,4 milliárd forintot kapnak – emlékeztetett a polgármester. Hozzátette, hogy a pályázó 158 település közül 120 nem kapta meg a számára ígért támogatást.

Baracskai József azt mondta: nem tudni, hogy milyen indok alapján kaptak vagy nem kaptak támogatást az egyes települések, de Zalában egy sem jutott ilyen forráshoz, holott Gyenesdiásnak is járna 112 millió forint, Vonyarcvashegynek pedig 44 millió forint. "Felháborító, hogy a jól gazdálkodó településekkel így bánnak" – közölte a városvezető.

Azt mondta: hiába próbáltak információt kérni az államkincstártól vagy a Belügyminisztériumtól, senkitől nem tudtak felvilágosítást kérni az okokról. "Elegünk van már ebből a hazudozásból (...), tarthatatlan, hogy azokat bünteti a kormány, akik jól gazdálkodtak, tették a dolgukat" – fogalmazott Baracskai József.

Felidézte, hogy február 26-án Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés fideszes elnöke sajtótájékoztatón jelentette be: több mint száz zalai település mintegy egymilliárd forint állami támogatáshoz juthat. A pénzt például utak, járdák rendbetételére, vízrendezésre, önkormányzati ingatlanok felújítására kaphatják meg az önkormányzatok, amelyek egyenként másfél millió és 181 millió forint közötti összeghez juthatnak hozzá, példaként említette Zalaszentgrótot is, amely 181 millió forintot kaphat.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

joopapa
Ez a szemétség, akiknek nem volt adóssága mert jól dolgoztak a vezetők azok nem kaptak támogatást! Akik meg nyakig eladósodtak azokat kisegítették, és nem is vizsgálták hogy miért adósodtak el!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@palika: Ha kijózanodtál gondolkodj és válaszolj újra!
palika
@F_Viktor: Na, aludtam rá egyet!!! Agymosott vagy!!!
F_Viktor
@palika: Tehát aki, mint én is, szankcionálja a lopást, a rablást, a betörést és a többi vagyon elleni bűncselekményt (most még a fityesz érában is annak számít), az a szemedben agy-mosott, míg te ezt, a józan, gondolkodó ember legálisnak tartja?

Te mit teszel a KSH adatain felüli jövedelmeddel, javaiddal? Szétosztod a rászorulóknak, beszolgáltatod pártodnak, vagy egyházadnak?
Remélem holnap sem fogsz sírni ha egy rászoruló kirabol azt utcán, vagy kipakolja házadat, hiszen csak elveszi ami neki jár! Neked pedig úgy sincs rá szükséged, megmondta a KSH! :-)
palika
@F_Viktor: Mit hablatyolsz? Milyen megtakaritásról beszélsz? Mi marad szerinted ha kifizeti a rezsijét, devizahitelét az átlagember?! Elmondom neked, hogy amióta a kissebbségi megélhetési bünözőnek, 18 éves, megfogtam a kezét, de csak óvatosan, nehogy eltörjem, a drágalátos mamája jelenlétében, és a bárddal /hús-hentesárú üzletem van/ jelképesen mutattam, hogy mi fog következni, na azóta van tiszteletem!!! Még a rokonok is kerülik a pillantásomat, sőt a presszóban köszönnek és megfelelő módon viselkednek! Féljen az akinek félni valója van! A Nav-tól sem tartok, nincs olyan hónap, hogy valamelyik szerv ne jönne látogatóba, hát pechjük van, nem találtak még semmit! Nálam a rend, tisztaság, tisztesség az alap! Csak az a fránya adózás ne volna:-))) De a JOBBIKal ezt is megoldjuk! GYŐZZÖN A JOBBIK!!
F_Viktor
@palika: Tehát a KSH adatai alapján átlagfizetésből nem lehet megélni?

Azt elhiszem, hogy neked, mint vállalkozónak nem egyszerű, okát leírtad, igazad van.
palika
@F_Viktor: Látod erre nem is gondoltam, tehát a KSH adataiból indulnak ki!:-))) Ezt az adatokat használják amikor átvizsgálnak valakit, de azt még egyik politikus és a KSH sem vizsgálja, hogy aki kurva keveset keres, az miből él!!!:-)) Ha a "felesleget elveszik, akkor magától értendő lenne, hogy akinek meg nem jut annyi, azt meg egészitsék ki!!!
Haver, felfedeztünk valamit?:-)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.