Hatályba lépett pénteken az a miniszteri rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a cégek 5 millió forintig adó- és járulékmentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy lakásvásárlását – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel pénteken.

A tájékoztatás szerint a jogszabály értelmében a munkáltató ötévente maximum ötmillió forintot adhat adó- és járulékmentesen – a fizetésén kívül – a dolgozójának azért, hogy törlessze forint vagy deviza alapú lakáshitelét. Ez az összeg azért is jelentős, mert átlagosan 7 millió forint a magyar családok adóssága.

A közlemény kiemeli, hogy a rendelet minimális adminisztrációt jelent az érintetteknek. Az adómentesség feltételeinek utólagos vizsgálatát például a munkáltatóra bízza és részletesen tartalmazza a munkavállalói, illetve hitelintézeti kötelezettségeket is. Fontos, hogy ha a munkáltató nem kíván a feltételek vizsgálatával foglalkozni, akkor ennek a feladatnak az elvégzését rábízhatja egy hitelintézetre is, amivel minimálisra csökkenthető az adminisztráció – írták.

A kormány az elmúlt négy évben már több mint félmillió devizahiteles család otthonát mentette meg. Az árfolyamgát, a végtörlesztés és a hitelek elengedéséhez kapcsolódó adómentességet egészíti ki ez az új lehetőség, amellyel a munkáltatók akár évi egy millió forinttal is hozzájárulhatnak dolgozóik életfeltételeinek adómentes támogatásához.

A kormány a személyi jövedelemadó törvény módosításával 2014. január 1-jével tette lehetővé, hogy a cégek adómentesen támogathassák dolgozóik lakáshitel törlesztését. A gyakorlatban felmerülő problémákat tisztázza a most hatályba lépett miniszteri rendeletet.

Az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól szóló 15/2014 NGM rendelet a 2014. április 3-án megjelent Magyar Közlönyben olvasható.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.