A családok képviselete mellett a munkahelyteremtést és az infrastrukturális beruházásokat emelték ki a feladatok közül a következő négy évben kereszténydemokrata színekben politizáló parlamenti képviselők hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon.

Harrach Péter frakcióvezető elmondta: saját jogán 16, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) által delegált képviselő jutott be a parlamentbe, a frakció létszáma ugyanakkor még módosulhat. A frakcióalakításról és a szövetségen belüli arányokról a héten tárgyalnak. Ugyanakkor, ha a jelenlegi szám marad, az is megfelel az eddigi arányoknak a parlamentben és a frakciószövetségen belül – mutatott rá.

Harrach Péter azt mondta, ha megválasztják, akkor marad frakcióvezető. Arról, hogy mely területeken lehetnek kereszténydemokrata államtitkárok, konkrétumot nem mondott, úgy fogalmazott: a KDNP ugyanúgy benne lesz a kormányban, mint ahogy eddig.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.