Az év eddigi időszakában 43 embert állítottak elő a rendőrök Budapesten azon rendelet alapján, amely szerint jogellenes az életvitelszerű tartózkodás egyes közterületeken – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI megkeresésére.

A rendelet hatályba lépésétől április 14-éig a rendőrök 43 embert állítottak elő a kijelölt kormányhivatal épületébe. Főként az V. kerületben intézkedtek – olvasható az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban.

A tájékoztatóban kitértek arra, hogy a BRFK a krízisautók leterheltsége miatt 17 esetben saját szolgálati gépjárművel vitte a "szociális krízishelyzetben lévő" embereket a kijelölt melegedőkbe, ahol szakemberek segítettek rajtuk.

A rendőrök további 24 esetben krízisautót hívtak a helyszínre, 53 esetben pedig "biztonsági intézkedés keretein belül" a mentők segítségével juttattak ellátáshoz utcán élőket.

A rendőrség hatáskör és illetékesség hiányában szankciót nem alkalmaz, e tekintetben a kormányhivatal jár el – írták.

A tájékoztató szerint "a rendeletben foglaltak végrehajtásával kapcsolatban az elsődleges szempont az utcán élő emberek szociális, segítő alapú kezelése".

Tavaly december 3-án lépett hatályba a Fővárosi Közgyűlés november 14-én elfogadott rendelete, amely jogellenesnek minősítette az életvitelszerű tartózkodást egyes közterületeken. A türelmi idő december 31-én járt le.

A rendelet értelmében jogellenes az életvitelszerű tartózkodás a világörökségi területeken, a megállókban, az állomásokon, az utasvárókban, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a Népligetben. Ugyancsak tiltott terület 29 kiemelt aluljáró és a bejárataiktól számított 50 méteres körzet. Ezek között vannak egyebek mellett a metróaluljárók, az Ajtósi Dürer sor, a Bocskai út-Fehérvári út, a Flórián tér, a Goldmann György tér, a Margit híd budai hídfő, a Móricz Zsigmond körtér aluljárói, több Váci úti kereszteződés aluljárója, valamint a Ferdinánd híd alatti és a Podmaniczky út-Bulcsú utcai gyalogos-aluljáró.

A tilalom kiterjed a játszóterekre, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, köznevelési, felsőoktatási intézményekre és a köztemetőkre, valamint 100 méteres körzetükre. A dokumentumban szerepelnek továbbá a hidak és a felüljárók, valamint a lépcsőik.

A rendelet felsorol kerületi tulajdonú közterületeket is, amelyekről a kerületi testületek döntöttek, és a törvény erejénél fogva részei a jogszabálynak.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
valóban elég hülyén nézne ki egy Tony Rogan háza előtt kéregető társaság, mert ugye mit szólna erre egy független média?
Pisti271
"jogellenes az életvitelszerű tartózkodás egyes közterületeken"
Különösen igaz ez a belvárosi tanyákra. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.