Több éven keresztül zaklatott egy Zala megyében élő írónőt az a férfi, akinek a bíróság kényszergyógykezelését rendelte el – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

A negyvenes éveiben járó férfi hét-nyolc éven keresztül, kisebb-nagyobb megszakításokkal bizarr, nyugtalanító, fenyegető tartalmú e-mail üzeneteket küldözgetett. Az üzeneteket egy álnéven publikáló, Zala megyében élő krimiírónő internetes közösségi oldalának hivatalos lapjára küldte el.

Az írónő tavaly októberben már olyan komoly, félelmet keltő fenyegetéseket kapott, amelyek miatt feljelentést tett az ismeretlen zaklató ellen.

A nyomozás során sikerült azonosítani a zaklató személyét, akit "személy elleni, erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt" gyanúsítottként hallgattak ki. Azt mondta: az írónő könyvei olyan nagy hatással voltak rá, hogy ezért próbált akár erőszakkal is a közelébe férkőzni.

Az igazságügyi pszichiáter szakértő megállapította, hogy a zaklató súlyosan beteg, hasadásos elmezavara van.

Olyan fokú elmebetegség esetén, amikor az érintett belátási képessége teljesen hiányzik, a büntető törvénykönyv kizárja a büntethetőségét, ezért a nyomozást vele szemben meg kellett szüntetni. A bíróság ugyanakkor elrendelte a férfi ideiglenes kényszergyógykezelését – közölte a főügyészség.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nil
Engem Orbán, Vona, Mesterházy és Schiffer zaklat - évek óta. Mit kell tennem hogy a bíróság kényszergyógykezelésre ítélje őket?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.