A szakmunkástanulók idei versenyén, a Szakma Sztár Fesztivál záróünnepségén részt vett Orbán Viktor is. A miniszterelnök szerint sikeres a duális szakképzés. Szerinte a jövő útja biztonságban van, és ez igazán jó hír.

A kormányfő úgy fogalmazott: a kabinet helyes utat választott a duális szakképzési rendszerrel, de "az igazán jó hír, hogy ez az út, ez a politika, a jövő útja biztonságban van (...), legalább négy évig ezen az úton mehetünk tovább". Magyarország – amely nem fél saját kezébe venni a sorsát, és van bátorsága küzdeni az érdekeiért – nagy jövő előtt áll – jelentette ki.

Orbán: Szerencsések a fiatalok, hogy ilyen országban élhetnek

Orbán Viktor hangsúlyozta, a szakképzési rendszer adja az alapját a munkára épülő gazdaságpolitikának. Ezért megállapodást készülnek kötni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK), hogy a 2014-2020-as fejlesztési időszakban több tízmilliárd forintot fordítsanak a szakképzési rendszer fejlesztésére – közölte.

Megköszönte egyúttal az MKIK-nak, hogy az elmúlt években a kormány "elvszerű és elkötelezett" segítője volt a munkaalapú gazdaság megteremtésében, a kétkezi munka becsületének helyreállításában és a szakképzési rendszer megújításában.

Beszédében célként fogalmazta meg, hogy a szakiskolák ne a munkanélküliek, hanem a munkából élők számát gyarapítsák, a tanulók olyan mesterségeket tanuljanak, amelyekkel az iskola elvégzése után valóban elhelyezkedhetnek szakmájukban.

Ahhoz, hogy Magyarország legyen Európa egyik termelési központja – folytatta Orbán Viktor –, magasan képzett szakembergárdára van szükség: "a magyar szakemberek ma az ország legfontosabb versenyelőnyét jelentik".

A miniszterelnök a diákoknak azt mondta: aki már tizenévesen egy szakma sztárja, az jó úton halad, hogy sikeres ember is legyen.

Hozzátette, reméli, hogy Magyarország hamarosan egy nemzetközi szakmai versenynek is otthont adhat majd. Az ehhez szükséges támogatást a kormány biztosítja – közölte.

A Hungexpón rendezett VII. Szakma Sztár Fesztivált, a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjét az MKIK szervezte.

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

adrenalink
A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jöbőbe. A másik felének nincs pénze drogra.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kkalman
Ez a beszéd is mehet az "Orbáni közhelyek és hazugságok" gyűjteménybe.
Desischado
Tényleg szerencsések! Ennek megint elgurult a gyógyszere?! És a munka alapú társadalom?! Közmunka éhbérért?! Az a szerencséjük a gyerkőcöknek, hogy Uniós tagállam vagyunk, "nyergelhetnek"! És nyergelnek is! Kifelé innen, ha eszük van! Márpedig a kölykök nem hülyék!
hattorihanna
Szakoktató ismerős mesélte,aki szakácstanulókat tanít,
ott van a többmilliós konyhafelszerelés de alapanyagokra egyszerűen nincs pénze az iskolának.A legtöbb ételt meg sem tudja mutatni hogyan kell készíteni csak elméletben.
Nagyon el volt keseredve,azt mondta már régóta pályán van de egyre rosszabbak a feltételek.Akkor most hogy is van ez miniszterelnök úr?
bence
Tudtam,hogy beteg,de ,hogy ilyen súlyosan ! azt mégsem gondoltam volna !
pesti
Ez így igaz! Lehetne sokkal rosszabb is például Szudánban,jelenleg Ukrainában.Minden a relativitás kérdése.
evacica
Valami baj van a miniszter elnöknél! Miért is jó itt a fiataloknak? Mert nincs munka, nincs jövő előttük!S ha így haladunk nem is lesz! Persze az ő gyerekeinek és a haverjainak a gyerekeinek biztos jó ez nem is vitás! De miért is jó azoknak a sok száz gyereknek akik éheznek?! Aki teheti megy mint a mérgezett egér külföldre! Ébredés miniszter elnök úr!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.