„Most már hirtelen és mérgesen kapok utána, erőlködöm, kivörösödöm, a nyelvem kilóg, megbotlom, leesem, négykézláb futok utána, be az asztal alá, a dézsa mögé. Beverem a fejem az ajtófélfába, kiszakad a kabátom, a fogamat csikorgatom, és egyszer már meg is kapom a füleit, de ő lihegve, most már hangosan makogva kitépi magát, megharap, és a kamrában elbújik a hasábfák mögé. Most ott van, és nekem szét kellene szedni az egész halom fát, hogy megtaláljam. De szétszedem, szétszedem én, ha addig élek is, szétszedem és megfogom, és megragadom a füleit, és felkapom a levegőbe, és megforgatom, és a falhoz vágom, és szétloccsantom a fejét, azt az ostoba, makacs, szamár fejét, amivel nem akarja megérteni, hogy csak meg akarom simogatni.” Karinthy Frigyes: Szeretem az állatot A „szegények nem értették az ellenzéket” és az „alsóbb osztálybeliek tudatlanságuk miatt jobbra szavaztak” gondolatmeneten alapuló elemzési dömpingben látszólag azon gondolkozik az internet népe, hogyan lehetne végre megértetni az alsóbb osztálybeliekkel, miért rossz az nekik, hogy jobbra szavaztak – függetlenül attól, hogy fogalmunk sincs, valóban oda szavaztak-e. Hiszen rendkívül racionális döntés lett volna a részükről, ha valamelyik nem jobboldali ellenzéki pártra szavaztak volna, gondolja a náluk „nyilvánvalóan” okosabb „értelmiségi” vagy magát annak valló. [...] Bővebben!

Forrás: Kettős Mérce
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.