Három nagyobb, egyenként is több százmilliós adóssága is van az MSZP-nek. A párt még 2010 előtt vette fel a hiteleket, azóta folyamatosan törlesztik az adósságot – írja az Origo.

A lapnak politikusok azt mondták, szó sincs a számlák zárolásáról, a párt alelnöke mégsem véletlenül beszélt nehéz helyzetről.

A tartozás a pártingatlanokra évekkel ezelőtt, főként Gyurcsány Ferenc idején felvett hitelekből jön össze, ezért az általunk megkérdezett MSZP-sek a korábbi pártelnök sarának tartják az adósságot.

Az MSZP majdnem kétmilliárdos adósságát három nagy tétel adja ki – mondta az Origónak Veres Gábor szóvivő. Közlése szerint mindhárom hitelt 2010 előtt vette fel a párt, és Mesterházy Attila elnöksége alatt a tartozás csökkent.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zsuga
Szegény Gyurcsira mindent rá lehet kenni, elég edzett már hozzá.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
miazavalami
@Cicamama55: Ahhoz a sok névhez kevés az alapkő...
Cicamama55
@miazavalami: A tartó oszlopokat, lelátókat, s a stadion előtti köves út kavicskáit is odaszámítom...
spu00
@bretagne: Na végre van valaki, aki tudja, hogy Gy.F alatt mi épült országunkban. Ha meg lehet kérni, akkor sorolja már fel mindnyájunk épülésére, de ha lehet összeg szerúen. Köszönettel.
bretagne
@spu00: Neked is tudnod kellene, hogy mik épültek: autóutak, iskolák, különböző létesítmények. De bővebbet megtudsz a kormány honlapjáról. Nem ártana tárgyilagos maradni, mielőtt fröcsögsz!
vukkocska
Aki ezt a címet adta, annak Gyurcsány a perverzitása, úgy látszik, erre izgul fel. Megnéztem Kálmán Olgával a riportot, Gyurcsány nagyon szépen elmondta, mikor, mit vettek fel. A másik az, hogy nem hallottam olyan riportot, ahol az MSZP Gyurcsányt hibáztatta volna. Már csak azért sem, mert ez olyan, mint mikor valaki a saját fenekét rugdossa. Ugyanis Gyurcsány egy személyben soha nem vehetett fel hitelt, arról az MSZP-nek kellett döntenie. A gumicsont az gumicsont.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.