A magyarok magukénak érzik az új szenteket – vélte XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatásáról az MTI-nek nyilatkozva Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke szombaton, Rómában, az olasz fővárosba érkezett magyar zarándokoknak bemutatott szentmise előtt.

A római magyarok templomaként ismert Santo Stefano Rotondo udvarán Erdő Péter bíboros az MTI-nek elmondta, azért érkezett több száz magyar a vasárnapi kettős szentté avatásra, "mivel magukénak érzik az új szenteket, és a magyarok magukénak érzik az egyház örömét is".

A magyar zászlót lobogtató zarándokok megtöltötték a mártír Szent Istvánról elnevezett templomot, amely egykor Mindszenty József bíboros római címtemploma volt.

Erdő Péter azt hangsúlyozta, természetes, hogy a magyarok többsége II. János Pálért jött Rómába. "Hiszen őt ismerték, őrá emlékeznek, 1991-es magyarországi látogatása miatt is" – mondta a bíboros.

Hozzátette, XXIII. János elsősorban a II. Vatikáni Zsinatért jelentős, amely önmagában "stílusváltást jelentett, és amelynek üzenete a keleti országokba is eljutott".

Erdő Péter kijelentette, II. János Pál azért áll hozzá közel, mivel a lengyel pápa szentelte püspökké, nevezte ki érsekké és bíborossá. "Úgy érzem, II. János pápa most is segít nekem" – mondta Erdő Péter.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kamcsatka
Már alig várom, hogy a csúti minikrisztust is szentté avassák a stadionjában.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.