Az év végéig havi átlagban 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatását kell biztosítani a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint.

A 2014. május-december közötti időszak közfoglalkoztatási kérdéseiről szóló kormányhatározatban rögzítik, hogy a közfoglalkoztatásért felelős miniszter jelentése szerint jelenleg is folyamatban van 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatása. Ezzel együtt a kormány felkéri a közfoglalkoztatásért felelős minisztert, hogy a közfoglalkoztatás 2014. évi céljainak teljesítése érdekében havi átlagban 200 ezer ember 2014. december 31-ig történő folyamatos, napi 8 órás közfoglalkoztatását biztosítsa.

Ezen túlmenően a közfoglalkoztatásért felelős miniszternek fel kell mérnie, hogy milyen reális igény van a havi átlagosan 200 ezernél több közfoglalkoztatottra. A többletlétszám foglalkoztatására tervezetet kell készítenie, és ezt július 15-ig be kell mutatnia a kormánynak. Mindezek megvalósításához szükséges többletforrásokra ugyancsak július 15-ig kell javaslatot tennie.

A kormány felkéri továbbá a közfoglalkoztatásért felelős minisztert, hogy július elsejéig vizsgálja meg a lehetőségét a határozatlan idejű közfoglalkoztatási munkaszerződések és ezek felmondása jogi feltételrendszerének kialakítására – olvasható a kormányhatározatban.

A Fidesz múlt csütörtöki közleményében írt arról, hogy a közfoglalkoztatás folytatódik, sőt a kormány a tavalyinál négymilliárddal többet, összesen 184 milliárd forintot fordít rá. Hangsúlyozták, hogy a májusban megalakuló új Országgyűlés és új kabinet folytatja és továbbfejleszti a közfoglalkoztatást, hogy még több ember találjon helyet a munkaerőpiacon.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

joopapa
@Mobil123: Megtanulhattuk már hogy abszurdisztánban arra van lé amire a viktorka akarja! Azt mondja kell stadion felcsutpusztára, lön stadion, azt mondja kell náci megszállás emlékmű, lön emlékmű, azt mondja kell Paks 2,lön Paks 2, stb! Ha kell 200ezer közrabszolga akkor lesz és kész, ha meg mégse nem lesz majd ráfogja a mocskosbaloldalemutnyocévmocskosejura!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@miazavalami: A kivagyiságot, a dicsekvést, mások lesajnálását. Úgy látszik nem tudja ezt a stílust levetni magáról.
miazavalami
@silber13: Tudom miről beszélsz. De azt hiszem nevelhető.., én próbálom.
silber13
@miazavalami: Reménytelen. Ne akard átformálni, mert téged fog ő átalakitani!
kukac50
Miért nem érték termelő munkást szeretne látni?
A többi adófizető pénzéből kapják a közmunkabért, ami csak a számlákra elég!
Meddig akar éhbérért dolgoztatni?
A Tisztességes megélhetéshez nincs joguk???
miazavalami
@silber13: Ó , engem nem lehet. Én akkor is szemenszedett baloldali, a nálam lentebb lévővel törődő emberke leszek. Legalábbis remélem , hogy ilyen vagyok...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.