A Jobbik álláspontja szerint a nemzeti önrendelkezés nem valamiféle ajándék, hanem alapvető emberi jog.

Morvai Krisztina, a párt európai parlamenti listavezetője szombati sajtótájékoztatóján kiemelte: az elmúlt öt évben és a jövőben is azon kíván dolgozni, hogy a kérdést a politika világából az emberi jogok világába emelje át. Szavai szerint oda kell hatni, hogy az állandó jószomszédi viszonynak való megfelelési kényszer és az Európai Unióba mindenáron való "besimulási kényszer" helyett az elszakított területen élő magyarok  emberi jogai legyenek a nemzetpolitika "iránytűi".

A politikus – aki több korábbi, a Délvidéket, Kárpátalját és a székelyeket érintő EP-felszólalásából vetített az újságíróknak –, az őshonos nemzeti közösségek jogvédelmének fontosságára hívta fel a figyelmet. Kárpátaljával összefüggésben elégedettségének adott hangot amiatt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is kiállt az önrendelkezési jog mellett. Kiemelte: a Jobbik álláspontja szerint jobban kellene sulykolni, hogy az ott élő, 50 ezer magyar az EU állampolgára, ezért az Uniót is be kellene vonni a diskurzusba. Hozzátette: a nemzetközi egyezményekben is rögzített jog következetes érvényesítését szorgalmazzák.

Morvai Krisztina egyúttal visszautasította a kormányfő azon szavait, miszerint a Jobbik hazaárulókat akar kiküldeni Brüsszelbe. Úgy vélte: súlyos korlátozás alá esnek az emberi jogok az EP-kampányban, ami odáig fajult, hogy koncepciós büntetőeljárás is kezdődött. Kijelentette: a megvádolt Kovács Béla ellen semmi bizonyíték nem áll rendelkezésre, az ártatlanság vélelme helyett a bűnösség vélelmét állították fel vele szemben, ami az '50-es éveket idézi.

A képviselőjelölt megdöbbentőnek nevezte a Civil Összefogás Fórum (CÖF) esetleges nagykoalícióra vonatkozó nyilatkozatát is. Mint mondta, erősen úgy tűnik, hogy a rövidtávú cél a Jobbik "legképtelenebb vádakkal való lejáratása" és az MSZP felemelése, hosszabb távon pedig a két párt együtt szolgálná ki az EU és Washington érdekeit. Megjegyezte: ezt a folyamatot "gyökerében el kell vágni", ha az emberek nem akarnak "csengőfrászos időket".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.