Nem lehet félvállról venni a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választást – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Balmazújvárosban.

A miniszterelnök a helyi művelődési központ előtt összegyűlt mintegy 300 ember előtt elmondott beszédében kiemelte, országjárása során azt tapasztalta, hogy az európai parlamenti választást illetően "olyan nagyon nincsenek fellelkesülve" az emberek, merthogy a fontos dolgok szerintük már eldőltek április 6-án.

Orbán: ha van választás, akkor nyerjük meg!

"A helyzet az, hogy mégsem vehetjük félvállról" a vasárnapi választást – tette hozzá.

Ennek oka, mondta, hogy  "győzni jó". Egyszer jó, kétszer még jobb, s ha van választás, akkor nyerjük meg – toldotta meg szavait.

Szerinte világossá kell tenni, hogy egy korszak lezárult, a bukott baloldal után más értékek, programok következnek, "s ne adjuk meg az esélyt, hogy az európai parlamenti választáson visszakapaszkodjanak".

Mint mondta, győznie kell a Fidesznek azért is, mert bár Magyarországon születnek meg a döntések, de azokat "Brüsszelben lehet megakasztani".

Ezért, álláspontja alapján, nem szabad olyan embereket küldeni Brüsszelbe, akik nem állnak ki a magyarokért, s "kint gáncsolják el a kormányt", hanem becsületes, a magyar érdekekért kiállni képes embereket kell választani. A Fidesz listáján szereplők ilyenek – fűzte hozzá.

A miniszterelnök arra kérte a választókat, hogy ne szavazzanak azokra, akik egyfajta Európai Egyesült Államokban gondolkodva áldoznák fel a magyar szuverenitást, nyelvet, gazdaságot, politikai önállóságot.

De azokra se hallgassanak, akik az Európai Unióból kilépve képzelik el az ország jövőjét – tette hozzá.

Orbán: ha van választás, akkor nyerjük meg!

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy európai parlamenti küzdőtéren, olyanok akarták megmondani mi legyen a magyar alkotmányban, mi legyen a rezsicsökkentéssel, akik nem ismerték az országot.

Hangsúlyozta, hogy az ország gazdasági fejlődését  nem lehet megalapozni, "ha nem vagyunk ott".

Ugyanakkor érdekeinket csak akkor tudjuk érvényesíteni az unióban, ha "Magyarországnak elkötelezett nemzeti kormánya van" – jegyezte meg.

A Fidesz elnöke köszönetet mondott támogatóinak, hogy 2010 után az idén is biztosították számukra a kétharmadot, s kérte a választókat menjenek el szavazni.

"Három a magyar igazság, s ez lesz a második" – mondta a kormányfő az idei három – az országgyűlési, az európai parlamenti, s az őszi önkormányzati – választásra utalva.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.