Az MSZP elnöksége felajánlja lemondását a párt szombaton ülésező választmányának – jelentette be a vasárnapi EP-választás előzetes eredményének ismeretében Mesterházy Attila pártelnök.

A politikus az MSZP budapesti székházában elmondott sajtónyilatkozatában kijelentette: a választás végeredményét szomorúan veszik tudomásul, csalódottak, hiszen rosszabbul szerepeltek, mint ahogy várták, kevesebb képviselőt tudnak küldeni az EP-be, mint tervezték. Azt mondta, az eredmények újabb leckét adnak az MSZP-nek. Még akkor is igaz ez, ha egész Európában a vártnál rosszabbul szerepelt a baloldal – fűzte hozzá, megjegyezve: ez nem menti azt a helyzetet, hogy Magyarországon rosszabb eredményt ért el az MSZP, mint amit magának kitűzött.

Mesterházy Attila közölte, az eredményeket elemezni kell, azok újabb stratégia meghatározására kötelezik a pártot; ezt a feladatot a következő hetekben, hónapokban el kell végezniük.

A konzekvenciákat is le kell vonni, egyet már este is le lehetett vonni: az MSZP elnöksége testületileg felajánlja lemondását a választmánynak – közölte. Mint mondta, szombaton megvitatják, hogyan tovább, milyen stratégiával kell az MSZP-nek folytatnia útját. Megjegyezte, ez hatással lesz arra, hogy az önkormányzati választáson milyen stratégiát követnek.

Mindazonáltal Mesterházy Attila megköszönte azoknak a választóknak a részvételt, akik elmentek és szavaztak; külön köszönetet mondott azoknak, akik az MSZP-t támogatták. Gratulált a Fidesznek, amely megnyerte a választást, valamint azon pártoknak is, amelyek képviselőt tudnak küldeni az EP-be. Úgy fogalmazott, fontos az, hogy Magyarország erősen, határozottan és színesen tudja képviselni a nemzeti érdekeket.

Mesterházy Attila az alacsony részvételt értékelve azt mondta, ez a vasárnap biztos, hogy nem a demokrácia ünnepe volt, hiszen az eddigi legalacsonyabb választási részvétel volt Magyarországon. Ebben mindegyik pártnak van felelőssége, mivel nem tudták elmagyarázni a választóknak, hogy komoly tétje van egy ilyen választásnak akkor is, ha nem egyéni jelöltekre, hanem listákra kell szavazni – érvelt.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coyote3
Mesterházy azóta ellenszenves, mióta olyan nagyon kezdett ragaszkodni a miniszterelnöki jelöltségért. Neki sem az ország, hanem a saját sorsa volt a lényeges...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mate03
@vukkocska: Akkor kellett volna gondolkodniuk mikor Ferit ki utálták! Azóta csak a hatalmi harc folyik. Végleg el tűnnek a súlyésztőben!
vukkocska
@mate03: nem kedvenceim, de ennek oka van. Mindig csípőből tüzeltek, mert ők a legnagyobb ellenzéki párt, ezért diktáltak. Ennek ellenére, drukkolok nekik, hogy megerősödjenek, hogy 2018-ra valójában legyen változás, ne csak óhaj legyen. Olyan embert pedig úgysem fognak találni, mint Gyurcsány, aki magával tudja ragadni a hallgatóságot. Az a baj, hogy náluk óriási belharc folyik, és ezt nem is titkolták. Pedig ebben tanulhattak volna a Fidesztől. Jó lenne, ha Molnár Gyulát választanák, neki van szava, korrekt ember. Na mindegy, majd meglátjuk.
hattorihanna
@perfekt: A szobordöntögetés tényleg nem volt hozzá méltó,szerintem meg is
bánta,mert rákényszerítettek egy olyan image-t,ami nem ő.A dopemanhez már jobban illett...Én örülök hogy nem csak tanít,mert ha még be is segít a saját érdekeltségei növekedésébe,/ki ne tenné?/ ő ezt úgy tenné hogy ne dögöljünk éhen,jusson a többi embernek valami.Szemben ezzel a fidess csürhével,aki mára kifosztotta az egész országot.
Szerintem alapjaiban véve,ő egy jó ember,ez minden egyes megnyilvánulásán látszik.Aki ennyire érzékeny,az nem lehet rossz ember.
perfekt
@hattorihanna: Jó estét.Sokat hibázott Bajnai,az elmúlt időszak,választásai előtt.Hogy nem önszántából--tett olyan dolgokat--mit a saját habitusa--nem diktál,akkor a tanácsadóinak sikerült rábírniuk Bajnait--hogy azt tegye, amit már mi említettünk.Intelligens embernél ez kettős hiba---mert nem gondolta át rendesen--cselekedetének politikai--és emberi oldalát,s következményeit.Önmaga árnyéka lett azzal,hogy összeállt, több politikai erővel, amik gátolták inkább mint segítették.Óriási hiba volt a legnagyobb ,talán--hogy Orbánra hegyezte ki kampányait---tudhatta volna,hogy -- nem ingathatja meg a Fidesz szavazóit,sőt: állandó szidalmaival még talán erősítette is.Igazad van--,s nemes a lelked---hogy vele szemben nincs kritikád--én miket leírtam,abban sok a kritika--talán bántóan néhol--de vállalom mert így látom.
Vadlaci
Felajánlani a jövedelmet kell valamilyen nemes célra. A tisztségről pedig le kell mondani. No ezzel a fiuk legalább akkorát késtek,mint télen a vonatok. Átvették a fidesz nyomullós kampányát, de ez a baloldalon nem lehet nyerő, érvek nélküli handabanda semmit sem ért. Viktátorékat le lehetett volna győzni, ha nem sárdobálás lett volna.
miazavalami
@Vadlaci: ttila az ördöggel is összefogott volna a sikerért, de annyi esze nem volt , hogy mást engedjen oda .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.