A német szociáldemokraták nem működnek együtt szélsőséges erőkkel az Európai Parlamentben (EP), és ezt elvárják a német konzervatívoktól is – mondta hétfőn Berlinben Sigmar Gabriel alkancellár, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, aki szerint a konzervatívoknak világossá kell tenniük, hogy az Európai Néppártban nincs helye Európa-ellenes és jobboldali populista pártoknak, mint a Fidesz és a Hajrá Olaszország.

A konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel nagykoalícióban kormányzó SPD elnöke hangsúlyozta: a szociáldemokraták nem hajlandók együttműködni szélsőségesekkel, "csak azért, hogy többséget szerezzenek" az EP-ben.

Ugyanakkor azt sem lehet megengedni, hogy "végül olyan pártok döntsenek Európa jövőjéről, mint a Silvio Berlusconi-féle Hajrá Olaszország, vagy az Orbán Viktor-féle Fidesz" – tette hozzá a német alkancellár.

Hangsúlyozta, hogy "a politikai akarat- és többségképzés nem függhet populistáktól és szélsőségesektől, és ez a CDU/CSU felelőssége is".

Sigmar Gabriel jelezte, a szociáldemokraták nem tekintik adottságnak, hogy az Európai Néppárté a legnagyobb frakció az EP-ben, és ezért a néppárti jelölt kerül az Európai Bizottság élére.

"Várjuk ki a végét", hiszen egyelőre nem tudni, hogy melyik lesz a legnagyobb frakció – jegyezte meg az SPD elnöke, hozzátéve, hogy minden esetben csak a szociáldemokratákkal egyetértésben lehet elnököt választani a brüsszeli bizottság élére, és ők akkor is tárgyalásokat kezdeményeznének a konzervatívokkal, ha változnának az erőviszonyok.

Kifejtette: azt javasolja majd az európai szocialista pártcsalád vezetőinek, hogy csúcsjelöltjük, Martin Schulz kezdjen tárgyalásokat az EP-ben a következő években követendő politika tartalmi elemeiről, és az uniós tisztújítás "személyi csomagjáról".

Arra a kérdésre, hogy egy esetleges EP-beli koalíciónak feltétele lehet-e az, hogy a Fideszt és a Hajrá Olaszországot zárják ki az Európai Néppártból, elmondta, hogy helyesnek tartaná, ha az Európai Néppárt megtenné ezt a lépést, de nem tudja befolyásolni a konzervatív pártcsalád tevékenységét.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coyote3
Ez a Gyurcsánybajnai még mindig nem fér a bőrébe???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.