Az Alkotmánybíróság ma nyilvánosságra hozott határozata szerint a honlapján kommentek közzétételét lehetővé tevő tartalomszolgáltató akkor is felelősséggel tartozik a mások jogait sértő kommentek miatt, ha nem is volt tudomása a jogsértő tartalomról, de még akkor is, ha a sértett kívánságára azt azonnal el is távolította.

A határozat jelentősen megváltoztathatja, ahogy az internetet ma a nézetek ütköztetésére, a vitára használják. A Társaság a Szabadságjogokért felidézte, hogy a határozat indoklása szerint "A jogsértő közleményekért való felelősség (és adott esetben a helytállási kötelezettség) független a moderálástól: egyedül a jogsértő közlés tényén alapszik."

A feltétel nélküli felelősség pedig rendkívül kockázatossá teszi a tartalomszolgáltatók számára, hogy felhasználóiknak megnyissák a kommentelés lehetőségét – mutattak rá a közleményben.

"Akár moderálják a hozzászólásokat, akár nem, akár tesznek lépéseket a jogsértő tartalmak eltávolításáért, akár nem, felelősséggel tartoznak azokért" – fűzték hozzá, azzal együtt, hogy az is előfordulhat, a tartalomszolgáltatók inkább megszüntetik oldalaikon a kommentelés lehetőségét. 

A TASZ szerint a tartalomszolgáltatót legfeljebb akkor szabadna a jogsértő hozzászólásokért felelősséggel terhelni, ha a jogsértés észlelése (az arra való figyelemfelhívás) után sem távolítja el azokat.

93 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakegya
A magyarok érdekében-kuss...
Tiszteletet a magyaroknak-kuss...
Na fidesznyikek erre szavaztatok-gratulálok!-középkor.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
Marhaság. Kommentel jogot nem lehet sérteni.
Grafix69
Na akkor csak suttogva pszzzzzz lehet gépelni. Vigyázat a Nagy testvér mindent hal (vagy lát)
Nil
VAlaki meg tudja mondani melyik törvényben tudok utánaolvasni hogy mit írhatok le és mi bűntetendő? Mert az egy dolog hogy a törvény nem ismerete nem mentesít annak betartása alól - de én szeretném megismerni a törvényt hogy betarthassam :-)
Grafix69
@Nil: Semmit nem irhatsz le :))) Még azt is büntetik amit most irtam le ,hogy nem irhatsz semmit.:)
Citromka
Szólásszabadság? Sajtószabadság? Ismerős a szó, hogy cenzúra? Most akkor mi van? Kussolunk?
csikknorisz
@Nil: Természetesen a gránitszilárdságú alaptörvényben. A 4. módosításkor faragták bele.
csikknorisz
@Nil: Természetesen a gránitszilárdságú alaptörvényben. A 4. módosításkor faragták bele.
qxy
Akkor csak azt szabad írni hogy
" Dam daram daram mind ! ! !
Na meg meg kérdezném az is benne van az alkotmányban hogy el kell adni a Magyarországot? ? Ki kell semmizni a polgárokat? ? TÖRVÉNYESEN? ? ?
És ujra " Dam daram daram! ! ! ( a három dam daram az már nagyon csúnyát jelent )
Nil
@qxy: @csikknorisz: @Grafix69: Inkább írjuk azt hogy dömdödöm.
Abban minden benne van :-)
bakegya
A magyarok érdekében-kuss...
Tiszteletet a magyaroknak-kuss...
Na fidesznyikek erre szavaztatok-gratulálok!-középkor.
Grafix69
Hét ahogyan Bandó András irta : A véleményemet a b...meg helyet az isszák meget fogom használni, ahol nagyon trágár leszek ott kipontozom( mint Tavaszi) . Na igy nézneki.
Na Isszákmeg hát hogy a jó ...hozhatnak ilyen döntéseket az alkotmánybiróság, issza meg az egészet a Viktor hát a jo ... na isszák meg.
qxy
@Nil: oké, de akkor az én sejhajomat is! ! vagy ezt már nem szabad mi? ? ? ,
naaki
Az utolsó szó jogán leírom. Szopjanak gekkót.
Onkan
A szólásszabadság négy éve szűnt meg. Amikor a holokauszt tagadását büntetendővé tették.
csikknorisz
@Nil: Akkor meg dömdödöm kommentelőtársunk azt fogja hinni, hogy róla van szó. :)
lópicigáspár
Szegény Hofi , ha élne, lehetne nyitni megint a baracskai szállását!
JAJMÁR
Semmit nem fogunk leírni, mert nem lesz hova! (Mégis remélem, hogy a Propi megmarad) Hogyan vállalhatnának felelősséget általánosságban a blogolókért, hiszen előbb le kell írja ahhoz, hogy a moderátor lássa, de már ha látja, a szolgáltató felelős!
Törölt felhasználó
Ez a rossz hírnév keltés indoklás annyira szánalmas. Ezek szerint Magyarországon minden cégnek csak pozítív tulajdonságai vannak, persze ha esetleg van rossz is, akkor azt kb bíróságon kell igazolni hogy jogos volt-e

Akkor én ugyanerre az elvre bevezetném a cégeknek a jó hírnév keltést is, ha valaki jót ír akkor azt is igazolni kelljen és töröljék a bejegyzést, hogy alaptalanul ne kerüljön verseny előnyhöz...
kkalman
Az "urak" megsértődtek, és elintézték.
Éljen a sötét középkor!
Minden, ami eddig az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozatának 19. paragrafusa (1948) szerint megilletett, az orbáni demokráciában semmissé tétetett.
Törvényesítették is a kusst, hogy senki ne bírálhassa az"elitet".
Rákosi eközben meg széles vigyorral az arcán lógatja a lábát egy bárányfelhő peremén, és hangosan kiabálja, Magyarországon vége rend lesz!
human
Ugye látjátok, hogy ez a szólásszabadság lehetőségének szűkítése ügyes jogi csűrcsavarral.
A fórumokon többségében a kormányt bírálják, mert a birkák többsége a netet sem tudja használni. Ezért így akarják megszüntetni a véleménynyilvánítás legelterjedtebb formáját.
bakegya
Át kell mennünk "welszbe"?-Nincs itt másról szó mint vitéz-orbán felsőbbrendinek nem tetszik a rendszer!
A világ összes magyarja,békamenetelés-térdre!-aki nem hajlandó,annak"Dögcédula"-alkotmányosan életfogytiglan kinyírható-csakkk erre tudok következtetni.
lópicigáspár
Jaj csak nehogy visszamenőleges legyen, mert végünk van!
tavaszi
Magyarország beteg. Egyre betegebb…

-Ha nem szeretem a zsarnokságot és elmondom,hogy a zsidók mit műveltek/nek a világon és hazánkban – amikről persze a kezükben levő média mélyen hallgat-,és elmondom,hogy aljasságnak tartom a cionizmust és Izrael,USA,EU és szolgáik ténykedését,akkor antiszemita vagyok….

-Ha kérdéseket teszek fel ,és a vízcsapból is folyó „hivatalos „ verzióval szemben –amit a győztesek hoztak létre- más lehetőségeket is megvizsgálok,mert érdekel az IGAZSÁG ,és feltételezem,hogy a dolgok nem úgy történtek,mint,ahogy nekünk hazudják a világháborúkkal és a „zsidóüldözéssel” kapcsolatban,akkor holokauszt-tagadó vagyok…

-Ha szeretném tudni a pontos etnikai arányokat a népességről,a bűnelkövetőkről és elmondom,hogy mit művelnek pl. : a cigányok,hogyan viselkednek a magyar többségi társadalommal szemben,ami nem előítéletből ered,hanem a mindennapok tapasztalatából,akkor rasszista vagyok…

-Ha büszke vagyok arra,hogy magyarnak születtem és szeretném megtudni,hogy mi is a valódi történelmünk,kik-,és miért pusztítják hazámat,és szeretnék magyarként élni a világban,akkor nacionalista ( szerintetek : náci ) vagyok…

-Ha nekem fáj Trianon,gyalázatnak és aljas népirtásnak,bűnnek gondolom a megtörténtét,amit soha nem szabad elfelednünk és elfogadnunk,akkor revizionista vagyok…

-Ha az egyházak,vallások évszázadok alatt elkövetett vérontásaira,hazugságaira,mocsokságaira hívom fel a figyelmet,akkor egyházellenes,eretnek vagyok…

-Ha nem szeretem,hogy buzik,leszbikusok és mindenféle „ mások „ a normalitással szemben a fellegekig magasztalódnak,ahelyett,hogy arányuknak,helyüknek megfelelően kezelnénk őket,akkor homofób vagyok…

-Ha gondolkodom,kérdezek,az igazat akarom tudni,Isten és Jézus törvényei szerint élni,szabadon,EMBERKÉNT,akkor a rendszer ellenségévé válok és a rendszer megpróbál elpusztítani…

Nem én foglalom el más országát,nem én uzsorázok ki másokat,nem én gyilkolok és nem én erőltetek rá másokra rendszereket,nézeteket.
Én csupán...
tavaszi
sajnos nem én fogalmaztam...de mélyen egyetértek
tavaszi
Én csupán szeretnék szabadon,egészségesen,boldogan,emberként élni a szeretteimmel.
Szeretném tudni az igazságot életről,halálról,történelemről,a magyarságról,Jézusról,Istenről.
De ti nem engeditek.
Szeretném jobbá tenni a világot,tisztességre,jóra,szeretetre változtatni a ti mocskotokat!
De azt nem lehet.
Az nektek halálos bűn.
Mert ti vagytok a kiválasztottak,mi csak a barmok.

Ha én antiszemita,holokauszt-tagadó,rasszista,náci,revízionista,eretnek,homofóbb vagyok,akkor ti gyilkos senkik, kik vagytok?

Én magyar vagyok.Koppány vére.Jézus híve.Gondolkodó,kereső… hittel kereső.
A ti örök és engesztelhetetlen ellenségetek.

Ha a legalapvetőbb emberi jogommal kívánok élni,ami az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozatának 19. paragrafusa (1948) szerint a szólásszabadság és elidegeníthetetlen jog,akkor mindenféle jogszabállyal,kreált ürügyekkel megpróbálnak elnémítani. Mindenféle jelzővel illettek. Épp ti,akik a legmocskosabb embergyűlölők vagytok, a legnagyobb rasszisták és nácik,hisz a saját fajtátokon kívül mindenki mást alacsonyabb rangúnak hisztek és úgy is kezelitek,ráadásul mindezt a vallásotok mögé rejtitek gyáva módon.
„Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket”!!!
Az Európai Emberi Jogi Bíróság egy 1976-os határozata úgy fogalmaz, hogy:
„A szólás szabadsága nemcsak azokra az 'információkra' és 'eszmékre' vonatkozik, amelyeket az emberek jó néven vesznek , hanem azokra is, amelyek bántják, felháborítják vagy zavarják a lakosság bármely részét”...
Bármit lehet tagadni,vallást,történelmet,még Istent is – és teszitek is,hisz ezzel romboltok le évezredek óta,minden jó és haladó társadalmat,eszmét – büntetlenül,KIVÉVE a holokausztot !
Tilos a cionizmust bírálni.
tavaszi
Szörnyű rasszizmus kimondani,hogy zsidó,cigány,néger…
Én nem sértődöm meg,ha magyarnak neveztek ,sőt,büszkén vállalom.

A liberalizmusnak hazudott legaljasabb degenerált eszmével megfosztanak a legalapvetőbb emberi jogaimtól. Ez nem szabadság,csupán álszabadság és egy sunyi zsarnoki rendszer ,ami szolgaságba dönt,minden tőle eltérő gondolkodású,érzésű normális embert !
A liberalizmus,multikultúra,másság…stb. hangoztatása és ránkerőltetése ( pl. oktatás,kultúra…stb. ) nem egyéb,mint a degeneráció,a kisebbség győzelme és uralkodása a normalitás és a többségi emberi társadalom fölött.
Közben a demokráciának nevezett és liberalizmussal felaggatott Trójai falóval becsempészik az igazi céljukat az életünkbe : a cionizmus embertelen zsarnokságát,melyben ránk csak a szolgaság vagy pusztulás vár.

Hamis eszmék mögé rejtett beteg emberek könyörtelen és aljas háborúja folyik az alvó,hiszékeny,közömbös emberiség ellen.

A világunk beteg. Egyre betegebb.
Az egyházak,vallások,politikai-,gazdasági csoportok,a média szinte teljesen az irányításuk alatt van már,mint ahogy nagyon sok ember elméje is.
Az enyém még nem.
„Ha ezt annyiban hagyom,úrrá lesz a káosz az életemen.”
Ezért hát inkább harcolok.
tavaszi
...a facebookról emeltem át ezt a szösszenetet. mert ide való szintén. csak úgy az AB-döntése nyomán.
tavaszi
Gratulállok Madarasi Attilának a Gábor Áron Szakközépiskola -tagjának a fenti megnyilatkozásához. Frappáns- lényegretörő- és roppant elmés írás ...már-már tabukat döntő. Kár hogy a nagy okos AB-nem olvasta a szösszenetet.
tavaszi
ezennel mindenkit felhatalmazok,hogy engem nyugodtan lehet "lebirkázni"...fidesz seggnyalóként aposztrofálni, lekomunistázni-lenácizni- le hordázni-----mert igen is vallom,hogy szólásszabadság van...ha nekem nem tetszik akkor legyen jogom visszaírni...és visszavágni. ahogy eddig is tettem. ...cserébe viszont elvárom,ha fenti szavak valakivel kapcsolatban elöjönnek bennem...azt igenis leírhassam. akit a jövőben megsértek az nyugodtan kérje ki magának..és megbeszéljük. de kussolásba nem vagyok hajlandó belemenni. , a 21. század elején pláne nem. magyarán : maradok jobboldali kormánypárti-komentelő...és kérek mindenkit mindenki maradjon a meggyőződéses helyén...csak így fog a világ előre menni. -------------szép napot mindenkinek-------------
dömdödöm
@tavaszi: Azt ugyan nem vetted észre hogy minél nagyobb káosz van annál könnyebb a zavarosban halászni . Ez az egész a pénzről és a hatalolról szól és egyeseknek nagyon is jó mindaddig ez az állapot amig az egész teljesen átláthatatlan .
bakegya
HÁT ÜGYES VAGY-KOMMENT ABORTUS ÜGYBEN-TE ENGEDÉLLYEL-ALKOTMÁNYOSAN CSÍRÁJÁBAN FOJTOGATHATSZ...a helyesírást,de az értő olvasást azonban gyakorolni már felesleges-mint a fent mellékelt ábrán is -mint már annyiszor elvetéltél@tavaszi:DDD
dömdödöm
A döntés nonszensz ,ugyan is a tartalom szolgáltató nem felelhet egy nyílt platformon leközlődött kommentért amiben a content real time kommunikációban zajlik . Abban az esetben vállalhatna felelősséget ha a hozzászólások adminok által átnézve késleltetett módon jelenik meg ,akkor bizonyos az hogy ők közölték le más mondandóját . Ez pedig már cenzúrázás volna minden bizonnyal :-(
dömdödöm
A megoldás pedig az hogy a user a regisztrációnál a tartalomszolgáltatótól
átvállal minden büntető jogi felelősséget az általa leírt és elküldött véleményekért ,akár egy címre postázott aláírt szerződés visszaküldése után élesíthetnek csak be egy nikneves kommenterként változtatás és átnevezés ,más néven való belépkedés lehetősége nélkül .
JAJMÁR
Ha a zsarnokságot a zsidóknak tulajdonítod az egész világon, akkor antiszemita vagy, ha tagadod a holokausztot, akkor holokauszt tagadó vagy, ha arra hívod fel a figyelmet, hogy bűnöket a cigányok követnek el a magyar többségi társadalommal szemben, akkor rasszista vagy.
Akkor? annak neveznek, ami vagy, nem?

Ne aggódj, nem erőlteti rád senki az oktatást, ha már saját magadtól nincs rá igényed.
A jogaidtól a hatalom foszthat meg, no, annak meg nem sok köze van a liberalizmushoz.

Az egyházak és egyházi személyek múltban és jelenben elkövetett bűnei köztudottak. Sajnos "bűnök" és bűnösök mindig mindenütt voltak, vannak és lesznek. A mérce nem mindegy, amivel mérjük ezeket.
Nincs kollektív bűnösség, mindig az egyén a felelős, mert mindenkinek van lehetősége mérlegelni, és választani, még akkor is, ha csoportban él. Az egyént kell megítélni.

Ha a szabadságot szereted, nem köthetsz gúzsba másokat, még előítéleteiddel sem. Ha szeretetben akarsz érni, ne beszélj gyűlöletről.

Azok is szeretnének békében és szabadságban élni, bármilyen hihetetlen.
Minden eszmének helye van, kivéve, a "gyilkos" eszméket, mert azok nem a békét és a szabadságot hordozzák.
Egyébként van amiben egyetértek. A szólásszabadság alapvető emberi jog, és én gyakorlom is, amíg lehet :)
Csak úgy megjegyzem, a gondolkodást szintén :)
naaki
@tavaszi: Csak szólok, ha kis hazánkban a média a zsidók kezében van, akkor te most lezsidóztad Orbán Viktort, az egy élő Istent. Nem érzed úgy, hogy ezt meg kellene gyónnod?
A Tündik bündije
Majd jön a szép fekete autó, aztán bekopognak, hogy drága, lehet jönni Málenkij-robotra, na nem messze, csak ide a faluvégi kurta stadionba :-)
Nem baj, még úgysem betonoztam soha :-)))
Everest
A Hofi-féle szelepet nem szabad elzárni, mert a rendszerben robbanás történhet! REMÉLEM ÉRTHETŐ...!
tavaszi
@JAJMÁR: ...semmi egyebet nem tettem...csak átemeltem a fészről...egy hozzászólást...mert bár mennyire nem tudod elképzelni rólam, nem értek egyet az AB-val. az hogy kiknek mi van a kezében...és per pinanyalat Bajnai hova is megy titkos találkára...majd rájössz. . én csak azt szajkózom...hogy mindenki azt irhasson amit akar...a cikket azért emeltem át...mert nagyon udevágó...és szabad...gondolkodásra vall. ennyi .
bencemacska
Akármilyen oldalról nézzük és ragozzuk: vége nemcsak a szólásszabadságnak, hanem a gondolati szabadságnak is. Nem csak azért fognak megbüntetni, amit leírtam, hanem azért is amit gondoltam írás közben!
SpamKontroll
Ez is egy betarthatatlan törvény...

Majd hamar megváltoztatják a törvényt, amikor ezrével vagy éppen százezrével indítanak peres eljárást a sértettek...

Abban egyet értek, hogy sokaknak jobban meg kell(ene) gondolni, hogy mit írnak le...

Meghát a kommentelős oldalak szépen átrakják a forgalmukat külföldi szerverekre és akkor majd sokkal nehezebb, - ha nem lehetetlen - lesz eljárást indítani...

Végülis, technikailag megoldható a felelősség: a weboldal gazdája minden kommentet átolvas publikáció előtt...

Nem kevés meló... Meghát mikor mi minősül más jogának megsértésének...

Ennyi joghézag mellett azt is nehéz megmondani, hogy ez vagy az biztosan jogsértő..

Ha én romának hívok valakit, az jogsértő?

Szerintem nem... Merthogy roma (ha valóban roma)...

De ha azt mondom, hogy "szarul dolgozol, mint egy roma/mert roma vagy" akkor az már az nem? Mert minősítettem és a származásával magyaráztam valamilyen egyéb tulajdonságát... Becsméreltem és negatív színben tüntettem fel..

NNah, tehát a határokat is pontosan meg kell húzni, mielőtt ilyen törvényt hoznak...
Hellcat
A fidesznek nem elég a média...az internetet is cenzúrázni akarja...
bencemacska
@SpamKontroll: "Végülis, technikailag megoldható a felelősség: a weboldal gazdája minden kommentet átolvas publikáció előtt... "

Végül is: ezt hívják CENZÚRA- nak!
JAJMÁR
@tavaszi: 08:15 "sajnos nem én fogalmaztam...de mélyen egyetértek"
11:37 " ...semmi egyebet nem tettem...csak átemeltem a fészről...egy hozzászólást. "

Az első hsz-edre reagáltam. Amivel mélyen egyetértesz :) vagy mégsem?

A szólásszabadság jogán én leírtam a saját véleményemet, - mert még lehet - és én is nagyon fogom sajnálni, ha a jövőben nem cserélhetünk véleményt.

Nem kételkedem benne, hogy minden egyes beírt vélemény mögött
szabad gondolkodó van, még ha nem is értünk egyet.

(Egyébként fönt ugyanezt beírtam a Madarasi úrnak is, de már én magam sem találom a válaszomat, eltűnt a "tömegben" , igaz, nem szoktam oda írni )
SpamKontroll
@bencemacska: Hát azért, némely hozzászólás nem csak más véleményt fogalmaz meg, hanem sértő, ordenáré és mások becsületébe gázol..

A törvény nem arról szól, hogy nem mondhatod ki, amit gondolsz, hanem arról, hogy másokat ne sértsél és ne gázolj a becsületükbe...

Ráadásul, az interneten úgy reagálnak dolgokra és véleményekre (sok esetben), hogy nincsen bizonyíték arra, amit kritizálnak...

Az megint más, hogy valakit "náci gyilkosnak" vagy "tolvaj komcsinak" hív egy netező, ha már konkrétan el is ítélte a bíróság...

Ezek nagy különbségek...

Hát ha szerinted nincsen szükség semmilyen szabályozásra, akkor olvassad minden nap, hogy emberek mindeféle gusztustalanságot mondanak rólad...

Nem egy kis tinédszer vagy fiatal öngyilkos lett, mert végletekig szapulták őket a neten az iskolatársaik...
bencemacska
@SpamKontroll: Fenntartom, hogy a megjelenés előtti ellenőrzést hívják cenzúrának.

Ebből nem következik, az hogy egyetértenék a durvaságokkal, de azokat lehet a megjelenés után is törölni, íróját kitiltani, stb. Szerintem ezzel minden jó érzésű ember csak egyetérthet!
Azzal viszont nem, hogy megbüntetik a weblap üzemeltetőjét, mert valaki ordenáré volt, és ő kissé késve törölt és büntetett!!!

Ps.: Olvastál már tőlem nyomdafestéket nem tűrő beírást?
SpamKontroll
@bencemacska: Nem tudom, hogy mit olvasltam és mit nem tőled... Leginkább semmit.

Jó, oké, akkor legyen a te verziód... Ne büntessék meg a weblapot...

Amúgy meg ez úgyis egy betarthatatlan törvény...
Felesleges is rajta túl sokat rugózni...
bögöly
Aztán tessenek mondani..DICSÉRNI szabad?
Mit dicsérni!
Dicsőíteni!!D
dr. prédikátor
El vagytok tévedve!!!MINDENT LE SZABAD IRNI AMIT A FÜTYI-SZ MEGENGED!!!
Hellcat
Qrbán facebookján remélem beindul a mocskos anyázás aztán büntessék meg a qrbánt elvégre övé az oldal...
Eywa
Egyszerű: Ahogyan más - például rokonok bejelőlése stb - is úgy zajlik, hogy a moderátoroknak előbb ellenőrizniük kell, s mindaddig, míg ez meg nem történik, egy üzenetet kapunk: "pending"... ezt minden kommenttel megteheti a cikket közlő fórum
tavaszi
@JAJMÁR: végül is majdnem mindegy is ...ezen nem veszünk össze. hogy még rövidebb legyek: SEMMILYEN KORLÁTOZÁSSAL NEM ÉRTEK EGYET SEM PRO-SEM KONTRA ...de minden törvény annyyit ér amennyit betartanak belőle. valóban voltak , vannak nagyon durva hozzászólások. magam is élek vele sokszor. de, vállalom,hogy a moderátor szépen letilt. ennyi. egy biztos ezt itt nagyon kitárgyalták a társak. (mindenkinek jó hétvégét)...irány a természet..a kert...a folyó-tópart...stbstb...az erdő . többremegyünk,mint ha itt ütjük a billentyűket.
JAJMÁR
@tavaszi: 08:27 Meglepetten tapasztaltam, hogy tudsz kulturáltan és majdnem helyesen írni. Tetszik. Ebben a stílusban is meg lehet írni mindent, szókincs kérdése :)
Jó munkát :)
magyarbakancs
A jelenlegi hatalom fél a szabad vélemény kinyilvánítástól.?
Politikus hölgyek és urak tűrjétek el az emberek véleményét mert négy év alatt annyit szedtek össze ami 40 évre is elegendő.
Nem lehet titeket számon kérni mindig és minden esetben ki mossátok magatokat.
Legalább mi mezei parlagi emberek elmondjuk véleményünket rólatok.
szandokan
@bakegya: Nagyon egyszerű a dolog: Nem kell anyázni, trágárkodni, másokat sértegetni, és semmi gond nem lesz.
szandokan
@Hellcat: Nem csoda, csak olvasd vissza a legtöbb hozzászólásodat. Talán egyben nincs anyázás...
szandokan
@dr. prédikátor: Többek között te is hozzájárultál ahhoz, hogy ilyen törvényt hozzanak. Olvasd vissza, amiket reagáltál a legtöbbször, és gondolkodj el egy kicsit.
tivoli
Miben merül ki a jogsértés fogalma, és ki dönti el, hogy az-e?
A szabad vélemény nyilvánítás önmagában még nem jogsértő.
bakegya
@szandokan:TE VAGY ITT A MODERÁTOR???SZÁNDÉKOSAN NEM ÍRTAM RÁD-emlékezetem szerint talán csakkk egy alkalommal,izlésem ellenére-pozicionált faszkalap-téged meg ki kérdezett, mert én biztos nem-AZ OLDAL MEG HA LETILT VALAHA IS -AZÉRTE MOST TETTÉL ELEGET-addig provokálod te és a tavaszi szar is az itt véleményezőket amíg,addig és úgy ahogy...
SOHA NEM ÜTNÉK ARCUL SENKIT, MERT a VÉRES VALÓSÁG TENGERÉBEN ÚSZOM -NAPONTA akár többször is-DE HA A KÖZELEMBE KERÜLSZ -NEM FOGOK CÉLT TÉVESZTENI-MÉG HA NEKEM KELL HELYRETENNI AZT A KÖTEKEDŐ PROVOKATIV, PÖKHENDI AGYADAT AKKOR SE-a politikai toprongykodás bajnokai ma mind fidesznyikhajjá avandzsáltak,kívülről keveset ismerek,de belülről annál többet-azt ajánlom fenyegesd ,oktasd ki a jó édes.gyerekeidet.. ,de ne a témához, itt joggal és szolidalitással hozzászólókat-individuál-cinizmusoddal zaklatva.
Azt a törvényes -törvénytelen kollektív tudathasadásos nyelvedet meg tardsd a gazdád seggébe anélkül, hogy engem és a hozzám hasonlókat kóstolgatod.DDD
nyanya001
Hol volt ez az Alkotmánybíróság, amikor a Fidesz
visszaélve a hatalmával, visszamenőleges törvényeket alkotott !???

Amikor a saját alaptörvényét kénye kedve szerint módosítgatta úgy,
hogy az csakis nekik legyen jó a néphez semmi köze ennek a tákolmánynak ! ???
nyanya001
@bakegya: Ő az enteró a kilencvenkettedik névváltozatával !
szandokan
@bakegya: Húha, barátom, tanulj meg helyesen írni először, és utána akarj engem kioktatni, mert ez így nagyon gáz. Te fenyegetsz engem? A gyerekeimet emlegeted? Én egy nyugodt ember vagyok, de hidd el, nem sok esélyed lenne, ha személyesen találkoznánk egyszer provokatív célból. A másik, hogy én ezt nem azért írtam neked, hogy te trágárkodsz, csak válaszoltam a hozzászólásodra, hogy mit is kellene befejezni egy kulurált társalgáshoz. Azt, hogy magadra vetted, a te bajod. Állj le, vagy vegyél be egy frontint, az sokszor segít:-)
szandokan
@bakegya: Még valami: Az írási stílusod erősen hajaz tavasziéra...:-)
dr. prédikátor
@szandokan: El vagy te tévedve koma!!!Én leirtam a véleményem de NEM anyáztam!!!Az pedig hogy egynémely komment sérti a te túlmüvelt ? füledet az a te bajod,De neked meg nem kell provokálni senkit, és főleg nem fenyegetőzni!!!
bencemacska
@szandokan: ma, 11:18

Nagyon szép, és egyetértek minden szavaddal, amit leírtál. A baj csak az, hogy nem életszerű, mert nem azok vannak feljelentve, akik anyáznak, trágárkodnak, hanem azok, akiknek nem tetszik a pofájuk!!!

Pl. Aki azt írja, hogy ő akkor érezné jól magát, ha a balesetben nem X halt volna meg, hanem Y. Szerintem ez vélemény és nem anyázás!
Hellcat
@szandokan: És ez téged zavar? Tessék lemondani a netet és akkor nem kell olvasni amit írok és még a rezsi is csökken.
pityuka
@bakegya: Tiszta, egyenes beszéd. De az ilyen fideszcsimbókok nem értenek belőle.
1magyar
@kukac50: Jót mondhatsz.Csak elégedetlen nem lehetsz.
tavaszi
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
tavaszi
@szandokan: szia!...mi a gondod az irási stilusommal?...előlegbe annyit: próbáld dicsérni...vagy ha azt nem...de nem szidni a Miniszterelnökurat...egyből le fidesznyikeznek...SS-betükkel...vagy lemocskolnak...nos ilyen esetekben olyan ordenárén irok vissza a "liberális bolsijának"...hogy akár még a kitiltást is súrolom.
kukac50
@1magyar: Ha Nekem az a véleményem,hogy rosszul vezetik az országot,úgy látom akkor Én azt nem fogom mondani,hogy jól dolgoznak. Van véleményem ,törvénnyel azt nem tudják megváltoztatni,csak ha azt látom,hogy a környezetemben jobban élnek az emberek..
m.macskosz
május 30., 14:53
@szandokan:
bencemacska által idézett:
Pl. Aki azt írja, hogy ő akkor érezné jól magát, ha a balesetben nem X halt volna meg, hanem Y. Szerintem ez vélemény és nem anyázás!

Bizony, lézerannyitisér újabb nevén fácánjános is egy gerinctelen..., aki visszaél a hatalmával, sajnálatos módon igen magas körökbeli jogi asszisztencia mellett, én okádnék
tőle, de nem teszem, mert a taláros bagázs is a ti kutyátok kölyke és viszont!
Szégyelljétek magatokat!
szandokan
@Hellcat: Ez igen szép hozzászólás volt tőled, de tudod, én le...om a rezsicsökkentést. Ismerhetsz, nem szorulok rá. Nekem ezzel az állandóan sértegető, különböző jelzőkkel illető szavajárásokkal van problémám, de ugye a magyar leginkább erről hires (manapság legalábbis).
szandokan
@tavaszi: Én csak azért írtam azt, hogy próbálj normál, karakteres stílusban fogalmazni, mert így egy Bakegya szerű gyűlölködőhöz lehet hasonlítani. Én is a Fidesz mellett állok, engem is ekéznek sokan, de legalább azt a luxust nem hagyom meg meg nekik, hogy a fogalmazásomba beleköthessenek. Kizárólag a jóindulat vezérelt feléd, kizárólag egy jó tanács volt. További szép napot neked!
szandokan
@m.macskosz: Én már el is takartam az arcomat...:-)
Hellcat
@szandokan: Annyira tipikus...a fidesz éppen a fórumok és hírportálok cenzúrázására készül te meg a hozzászólásaimon vagy kiakadva...irigyellek hogy ez a legnagyobb gondod jelenleg...hogy én anyázok.
szandokan
@Hellcat: Igazából nem kizárólag a tiéden, már bizonyítottad, hogy egymással normális hangnemben is tudunk társalogni. Nekem az a bajom, hogy ezt miért nem lehet akkor közösségben is, nyílt oldalon megtenni? A kritika, és a trágárkodás két különböző dolog.
m.macskosz
@szandokan: ma, 11:53

Akinek nem inge...
Onkan
Most bezzeg nyivákoltok libsik! De amikor Igazából és ténylegesen megszűnt Magyarországon a szólásszabadság, amikor büntetendővé tették a holokauszt tagadását, akkor jobb esetben kussoltatok, de többnyire tapsikoltatok. Ennyit a jellemetekről! Boááááá

Niemöller mondása erre is igaz!

Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,
csendben maradtam,
hisz nem voltam kommunista.

Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.

Amikor a szocialistákat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szocialista.

Amikor a zsidókat vitték,
csendben maradtam,
hisz nem voltam zsidó.

Amikorra engem vittek el,
nem maradt senki,
aki tiltakozhatott volna.
human
@Onkan: Iskolában tartotok már a II. világháborúnál? Nem? Akkor olvass előre és utána kommentelj.
Onkan
@human: Már túl vagyok rajta. Nyugdíjas vagyok. Történelemtanár voltam.
JAJMÁR
@Onkan: 12:51 ...nem úgy tűnik. "Színezd újra ..."
silber13
@Onkan: Töri tanár??:-)))))) Jajj de vicces tecc lenni!!
human
Közelítsük meg a problémát mondjuk Rogán vagyonnyilatkozatán keresztül.
Bead egy vagyonnyilatkozatot, amit a parlament le is közöl. Kiderül, hogy az nem felel meg a valóságnak (jogot sért). Ebben az esetben nem büntetik meg a parlamentet és Rogánt, hanem a leveszik a parlament oldaláról a "hibás" vagyonnyilatkozatot és kiteszik a már javítottat.
Na ezt a kiváltságot nem élvezhetik a fórumok, mert hiába tesz valaki jogot sértő kijelentést, és az hiába távolítja el oldaláról, már jogot sértett és ezért büntetés jár.
Szerintetek ez kettős mérce? Szerintem igen. És már megint a fideszeseket védik jobban, mint a véleménynyilvánításhoz való polgári jogot.
nemkati
És Tompikát is előre fogják moderálni? Ajjaj!
Boszi27
@tavaszi: Pedig épp meg akartalak dicsérni, hogy eddig Ez az egyetlen jó hozzászólásod, szépen felépített, összeszedett fogalmazás. Az más kérdés, hogy sok mindenben nem értek egyet vele. Erre kiderült nem te írtad.
hetöndöe
@Onkan: Történelem tanár?
Szegény gyerekek.
nemkati
@Boszi27: Nem biztos, hogy a kommentelőt mentesíteni fogja, ha nem a saját szavait írja meg, hanem máshonnan másol, ahol ugyanígy moderálják majd a hozzászólást.
Boszi27
@nemkati: Nem értem a hozzám intézett hsz.-odat.Nem gondolom hogy ha valaki más véleményét írom be akkor nem leszek moderálva. Én csak meglepődtem @tavaszi kommentjén, mert ez az összeszedett stílus nem rá vall. Nem tudom olvastál-e már tőle valamit. Elrettentő példának nagyon jó. Jól gondoltam hogy ez nem az ő stílusa, hozzá is tette, hogy valaki más gondolatait írta le.
nemkati
@Boszi27: Tavaszi leírta, hogy ezeket bemásolta valahonnan, valami tanártól, nem maga írta. Én is csodálkoztam volna, ha hirtelen ilyen művelt lenne. :)
És csak a bemásolásra írtam, hogy azzal nem lehet takarózni, ha bemásol valamit, és mondjuk nem ilyen kulturált fogalmazást, hanem valami durva szöveget, hogy nem is ő írta, csak bemásolta.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.