Orbánék megint jó belekavartak a választási rendszerbe – átírva mindent fővárosi választási szabályt - mert rájöttek: az őszi önkormányzati választáson esetleg labdába rúghat az ellenzék is. Bajnaiék és Gyurcsányék győzelmi esélyére utal, hogy a május 25 –én megtartott EP választáson, Budapesten a négy baloldali párt (MSZP-DK-Együtt-LMP) összeadott eredménye éppen két és fél százalékkal múlta fölül a Fideszét! A négy párt Pesten 46,23% -ot ért el, Orbánék pedig „csak” 43,75% -ot. (Lásd alábbi táblázatunkat.)

Forrás: koznaplo.blog.hu
Feltöltő: gibgab
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

troppauerhumer
A szokásos pofátlanság amit művel a FideSS,most tegyük mert most megtehetjük ,miénk a hatalom,mi írjuk a törvényeket. Ráadásul pont azt mutatja, amit józan ésszel rendelkezők amúgy is tudnak: nem azért vannak hatalmon, mert a többség őket akarja és az ország sem teljesít jobban. Ha a szlogenjeik igazak lennének, nem lenne szükségük mindig és mindenhol adminisztrtatív hókuszpókuszra a hatalmuk és "igazuk" legalizálására.
De exBudapestiként én még emlékszem a szűk 4 esztendőre (98-2002), amikor ők vezették az országot, de Pest Demszkyé maradt. Mindenhol keresztbe tettek, Budapest büntiben volt. Kétség nem fér hozzá, hogy most is ez történne, és minden fejlesztési pénzt lestoppolnának, és minden törvényt módosítanának amit kell... Szóval vagy a FideSSnemetthynáci rohadékok, vagy a bünti. Ha Bp. hagyja ezt a törvényt, és erre sem mozdulunk tömegesen - FÜGGETLENÜL A PÁRTPREFERENCIÁTÓL - azzal azt üzenjük:Viktor, nyugodtan rúgj belénk, szóval megérdemeljük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.