Hosszú cikkben tárta fel a 444 az Origo és a kormány háttéregyezségeit annak okán, hogy kedden kirúgták Sáling Gergő főszerkesztőt, amiért a lap nem idomult eléggé a kormányzati elvárásokhoz. Eszerint a Lázár milliós hotelszámláiról szóló cikksorozat csak az utolsó csepp volt a pohárban, és az Origo feláldozása a Magyar Telekom és a kormány közötti jó viszonyért cserébe már 2013 áprilisában megkezdődött.

"Ezt a nőt azért küldték ide, hogy minden konfliktust elsimítson Orbánékkal, és biztosítsa a T-csoport bevételeit és vezető pozícióját Magyarországon. Ez történik most." – mondta a 444-nek egy informátoruk, aki Kerstin Günther, a Magyar Telekom Nyrt. igazgatóságának tavaly áprilisban kinevezett elnökének szerepéről beszélt.

A 444 összeszedte, hogy az Origo-tulajdonos Magyar Telekom és a kormány közötti korábbi hűvös viszony hogyan lett a kölcsönös engedményeknek köszönhetően fokozatosan egyre bensőségesebb. Ilyen lehetett például, amikor a kormány letett az állami mobilszolgáltató tervéről, ezzel nem bolygatva a T-Mobile pozícióit, vagy amikor egyre több állami hirdetés kezdett érkezni az Origohoz.

Az engedményekért cserébe elvárások is voltak, az alku részeként a magyar kormány például azt is kérte a Telekomtól, hogy fogják vissza vagy "engedjék el" az Origót. Kormányzati körökben állítólag hallottak már olyat Lázár Jánostól a közelmúltban, hogy "az RTL Klubbal, és az Origóval még kezdeni kell valamit".

Az állami üzletektől nagyban függő Magyar Telekomnak nyújtott kedvezményekért cserébe az Origonak tehát le kellett tennie a kormány kritizálásáról. Lázár a 444 szerint még egy 150 oldalas tanulmányt is átadott Kerstin Günthernek, ami részletes összehasonlító elemzést tartalmazott a hirado.hu és az Origo híreiről, és természetesen azt mutatta ki, hogy a közszolgálati média híreit gyűjtő oldalhoz képest az Origo drámaian ellenzéki.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Kétség ne legyen, kicsinálnak minden médiát melyek nem az ő oldalukon állnak. 25 év után itt az újabb "mszmp" ... Ez ám az európai haladás, szép jövőkép.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bencemacska
@m.macskosz: Elnézést, láttam később, de nem olvastam végig, hanem mindjárt reagáltam, amikor az első bejegyzést olvastam!
bencemacska
@m.macskosz: ma, 10:44

De ő még nem vonta vissza? Tudsz valamit a fejleményekről?
asztmás
@bencemacska: ez pont úgy történt ahogy leírtad, mi több Orbán volt a legnagyobb ellenlábas az ellenzéki oldalon Antallal szemben. De ahogy mondani szokták az ember fejlődik-alakul-okosodik. hol előnyére hol kárára. de egyszer csak Antall magához hívatta és elmagyarázta a diplomácia lényegét. Orbán ezt megértette , és ma ott tartunk,hogy fel sem merülhet, hogy hetenként ne mehessen be a rádióba .
bencemacska
@asztmás: Engem nem zavar, hogy bemehet, de kérdezzék, és válaszoljon! Ne ő adja meg a riporternek a kérdéseket!
Szerintem akkor sem kapna túl erős kérdéseket, de ne lógjon ki ennyire a lóláb!
m.macskosz
@bencemacska: Fogalmam nincs semmiről, igazából szinte biztos vagyok lázerannyitisér bűnösségében, de ezt nem mondom, mert nem szeretnék börtönbe menni.
evacica
@asztmás: Nem az a baj, hogy ez a kormány is tartana szócsövet magának, na de ne mindet. Valahol az igazságot is kéne hallani az embereknek, ne csak az öntömjénezést és a hazugságokat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.