A Figyelő is háttércikket írt arról, hogy az Origo Zrt. és a tulajdonos Magyar Telekom, valamint a kormányzat között milyen meccsek folytak.

A lap cikke szerint politikai komisszárok sürgölődnek az Origo körül, nevezetesen Várhegyi Attila volt fideszes államtitkár cége, a Prestige Média, akik időnként tanácsokat adtak, kéréseket fogalmaztak meg.

A Lázár János utazásairól szóló cikksorozatról, amelyhez Sáling Gergő főszerkesztő leváltását kötik, a Figyelő azt írja, hogy az Origo eredetileg Martonyi és Szijjártó utazásait elemezte volna, de a begyűjtött adatok alapján ennek következtetései elsikkadtak amellett az észrevétel mellett, hogy Lázár János államtitkár néhány, nem tisztázott célú útján mekkora szállodaszámlát produkált, ráadásul a sztori ellen – áll a cikkben – "minden eddiginél jobban prüszköltek a politikusok, a háttéremberek".

A cikkek szerzője, Pethő András ugyan magánszemélyként indított pert a miniszterelnökség ellen, de a Fideszben mégis úgy értelmezték, hogy a portál beperelte a kormányt a választások előtt.

A cikk végül arról is ír, hogy a Magyar Telekom össze akar állni a Sanoma digitálismédia-portfóliójával, erre, és az 50-50 százalékos cégre már kész tervek vannak, de az üzletnek bekavarhat az Origo főszerkesztőjének leváltása, és már kétséges az Origónak mint brandnek a jövője.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bundi
Hat igen az origoba mint brandbe eztan a kormanyon kivul tenyleg kerdeses ki fektetne...
Desischado
Szép kis katyvasz. Azért még több ilyen leleplező cucc kéne, és remélhetőleg az RTL sem áll vissza a sorba! Ébresztő! Soha sem késő!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.