Az ügyészség szerint nem hivatali visszaélés, hogy a rendőrség milliós költséggel, a kivételes esetekben bevethető DNS-vizsgálatokkal próbálta megtalálni azokat, akik Orbán Ráhel esküvőjén elloptak két mobiltelefon – tudta meg a hvg.hu.

Kisebb értékre elkövetett lopás vétségének számít a hatályos jogszabályok szerint, ha valakinek ötvenezer és kétszázezer forint közötti értékű holmiját lopják el – ebbe az összeghatárba tartoznak az Orbán Ráhel és Tiborcz István tavaly szeptemberben tartott esküvőjén elcsent két iPhone 4s mobil együttesen.

Két hónappal az esküvőt követően a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi Osztályától megkeresték a személyzet minden tagját – összesen több tucat embert –, hogy tanúként hallgassák ki őket, ugyanis a helyszínen elloptak egy telefont az egyik vendégtől – írja a hvg.hu.

Csókási László aki felszolgálóként dolgozott felháborítónak tartotta, hogy a nyomozás, és ezen belül a DNS-vizsgálatok költsége jóval meghaladta az ellopott telefon értékét, de azt sem értette, miért az NNI nyomoz az ügyben, hiszen a kisebb értékű lopások nem igazán tartoznak a kiemelt bűnügyekben nyomozó szervezet hatáskörébe.

Mindezeket azonban a Központi Nyomozó Főügyészség teljesen rendben lévőnek találta és a férfi feljelentését – bűncselekmény hiányában – idén május 22-én elutasította – számolt be a hvg.hu.

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Ez attól függ, ki fizeti a révészt !
Orbán Ráhel férjhez ment, valaki meglovasított
egy kütyüt, aztán az adófizetők pénzén
DNS vizsgálatot rendelnek el !

Ha ez egy mezei állampolgárral esik meg, akkor kijelentik,
tegyen feljelentést ismeretlen tettes ellen !
Oszt jó napot !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nil
Jogosan nem, de költhettek.
Jogos akkor lett volna ha minden telefonlopás esetén így járnának el - merthogy a törvény előtt minden ember egyenlő ugye?
evacica
Nagyon csalódtam, volna, ha az ügyészség nem így dönt. Persze teljesen más lett volna a leányzó fekvése, ha ezt mondjuk a Gyurcsány csinálta volna, naki képes visszaélni a hivatali hatalmával. Na kiabál is volna a Fidesz banda, de így teljesen más ez az Orbán lányának esküvője és ki kell deríteni ki a tolvaj.Nem azért de arra én is kíváncsi lennék, persze nem ennyi pénzért. Aztán hány telefont lehetett volna venni ennyi pénzért, persze azt nem tudjuk, hogy miért is olyan fontosak ezek a telefonok? Szégyen, hogy a miniszter elnök ilyenre költi az adófizetők pénzét. Ezt a Bécsi út boldogabb felén biztos nem lehet megcsinálni, mert az a politikus végét jelentené. De ez itt Magyarország.
silber13
@archer: 15:39-re : Mintha eléggé zavaros lenne az írásod!:-))
Hellcat
Kitudja, mi volt azon a telefonon ha ekkora ügy volt belőle.
archer
@silber13: Ja? ironi.. : )))))

de hát ezt nem kell mondanom..
Bástya Elvtárs
Érdekes! Mikor az enyémet lopták el a munkahelyemen, ki sem jöttek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.