Horn Gyula volt szocialista miniszterelnöknek, a baloldal ikonikus alakjának minden tisztelet kijár, és ezért méltatlan, hogy egy évvel a halála után még nem áll a síremléke – mondta Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke csütörtökön a Fiumei úti sírkertben, miután Árok Kornéllal, a párt ügyvezető elnökével megkoszorúzta a volt miniszterelnök sírját.

Schmuck Andor a koszorúzás után azt javasolta az MSZP-nek, kezdje meg a síremlék felállításának előkészítését, amelyhez, ha kell, anyagilag is hozzájárul. Tudom, hogy a szocialisták most mással vannak elfoglalva, de ha elfeledkeznek legfőbb tisztjükről, akkor ott nagyon nagy a baj – jegyezte meg.

A két politikus ezt követően koszorút vitt be a "tisztelet jeleként" az MSZP Jókai utcai székházába is.

Horn Gyula 2013. június 19-én, életének 81. évében hunyt el. A szocialista politikus 1994 és 1998 között Magyarország kormányfője volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.