A magyar lakosság több mint fele úgy gondolja, hogy nincsenek felesleges kiadásai, így nincs lehetősége az előgondoskodásra – derül ki egy friss felmérésből.

A Groupama Garancia Biztosító legfrissebb kutatása szerint a magyarok 56 százaléka érzi úgy, hogy elég komoly megszorításokkal él, azaz egyáltalán nincsenek felesleges kiadásai.

A népesség csaknem negyede, 24 százaléka gondolja azt, hogy ha lemondana felesleges kiadásairól, akkor el tudna kezdeni rendszeresen megtakarítani akár egy jelentősebb összeget.

A válaszadók 19 százaléka, a lakosság ötöde mondta, hogy felesleges kiadásai lemondása nélkül is képes takarékoskodni.

A megkérdezettek úgy vélik, hogy tudatosabb vásárlással, a fogyasztási szokások megváltoztatásával havonta mintegy 20 ezer forint megspórolható lenne.

A felmérés alapján a családokban a legtöbb pénz lakásfenntartásra és élelmiszerre megy el.     A válaszadók szerint a legtöbbet a kisösszegű kiadásokon az élelmiszerboltokban, valamint az otthoni háztartási energiával való takarékoskodással lehet megspórolni.

Következőként a dohányárukat, elsősorban a leszokást mondták a megkérdezettek, valamint az öltözködésre szánt pluszköltségeket, kocsi helyett a tömegközlekedés használatát és a megfontoltabb telefonálási szokásokat.

A szerencsejátékokra, a szeszesitalokra, a szórakozásra, a szépítkezésre fordított kiadások szintén mérsékelhetőek lehetnek a válaszadók szerint – derül ki a Groupama közleményéből.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kamazuka
Milyen különjös az élet.Éppen e társaság mondja ezt?Mikor felkerestem egyik irodájukat,hogy ez ne legyen kérdés senkinek a jövöben,már mint ötlet szerint,hát 3 perc és úgy tanácsoltak el,hogy azóta csak csodálkozom.Mondjátok kedves emberek,Ti kinek a malmára hajtjátok a vizet?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.