Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselőt választották az MSZP budapesti elnökének.

A hírt a megválasztott elnök közölte újságírókkal csütörtökön Budapesten, az MSZP-székház előtt. Elmondta, hogy ő 53 szavazatot, a másik jelölt, Tüttő Kata fővárosi közgyűlési képviselő pedig 48 szavazatot kapott.

Kunhalmi Ágnes azt mondta, nagyon büszke arra, hogy szoros versenyben választották elnöknek. Van értelme a versenynek az MSZP-ben, a párt él, van jövője – fogalmazott.

Kunhalmi Ágnes az új budapesti MSZP-elnök

Szerinte a budapesti tisztújítás sem szól másról, mint baloldal megújításáról.

Arra a kérdésre, mikor lesz a baloldali pártoknak közös főpolgármester-jelöltjük, Kunhalmi Ágnes azt mondta, hamarosan meg fogják tudni. Véleménye szerint Tarlós István jelenlegi főpolgármester, a Fidesz jelöltje nem tudja megvédeni a kormányzati rombolástól a fővárosiakat.

Ma Budapestet gazdasági és politikai értelemben teljesen tönkre akarják tenni, ezt Tarlós István nem tudja megakadályozni, egy valaki tudja megakadályozni, a fővárosi lakosok – fogalmazott.

Szerinte a főváros az egész országért felelősséggel tartozik, ami a fővárosban ma történik, az fog vidéken is történni. Kunhalmi Ágnes véleménye szerint lehet azt mondani, hogy lesz villamos Hódmezővásárhelyen, de ha Budapest tönkremegy, és a fővárosiak nem állnak a sarkukra, akkor az a villamos le fog rohadni.

Az új elnök közölte, hogy a tisztújítás még zajlik, alelnököket, elnökségi és egyéb testületi tagokat választanak, az eredményekről közleményben tájékoztatnak majd.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kkalman
Első lépésnek nem rossz. Nő és fiatal, még lehet belőle és pártjából valami az ország számára hasznos dolog.
postamester
Hol vannak a fröcsögö, rosszindulatu bértollnok betegeink ???
Ilyenkor lapitanak, mint sz@r a füben...
Arra gondolok, hogy már nem szabad ilyenkor elhagyni
a kórtermet...:-))))))

Gratulálunk Dr,Kunhalmi Ágika, sok sikert !!!
kkalman
@postamester: Csak mielőtt a bértollnokok tennék szóvá a nyelvvizsga hiánya miatt nem kaphatta még meg a diplomáit, így doktori címe sem lehet.
postamester
@kkalman: Rendben, de én megelölegezem neki, fiatal, agilis, szorgalmas...
és csak a nyelvvizsga hiányzik... A bizalmat a Párttól már megkapta !!!
A fröcsögö bértollnokoknak meg üzenem: Kapják be !!!
De köszi a kiigazitást !!!
sekele
Az amit elért területi képviselőként (Simon után) figyelemreméltó teljesítmény. Önazonos, demagógia mentes ember.
A többi szoci képviselőn látszik, hogy maguk sem hiszik el amit mondanak, 4 év alatt sem tudtak egyetlen hiteles vezetőt összekaparni, de a hatalomhoz azért ragaszkodnak, kitúrták a sokkal népszerűbb Bajnait.
archer
@postamester: Viszont ha nyelvvizsga miatt nincsen diplomám,
nem írom a honlapomra, hogy van..!
Kettő is!

"lőrinc blog - Kunhalminak, nincs doplomája!"
/Google/

Hogy a köztörvényes közokirathamisítási ügyéről,
már ne is beszéljünk..!

rá se' merek gondolni hogy mi lenne,
ha ezeket a disznóságokat,
mondjuk Fiszeszes politikusként követte volna el..?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.