Panaszt tett meggyanúsítása ellen az a két férfi, aki ellen közveszély gondatlan okozása miatt indult nyomozás az Andrássy úton kigyulladt ház ügyében – közölte a rendőrség honlapján szerdán délután.

Az ügyben különösen nagy vagy azt meghaladó kárt okozó gondatlan közveszély okozásával megalapozottan gyanúsított és őrizetbe vett 38 éves É. Attila és 36 éves N. János budapesti lakosok érdemi vallomást tettek, ám arról a rendőrség nem adott tájékoztatást.

A Budapesti Rendőr-főkaptányság előterjesztést tesz a két gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására az ügyészségnek.

A rendőrség közölte azt is, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai szakértői szemlét tartanak a kedden kigyulladt épületben.

A rendőrség a közúti forgalmat a helyszín környékén továbbra is eltereli, a kiköltöztetett lakók vagyonbiztonságának érdekében a szükséges intézkedéseket megtette.

Papp Károly altábornagy, országos rendőrfőkapitány és Bucsek Gábor dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya kedden este meglátogatta a mentési munkálatok közben megsérült rendőröket.

A helyszínről összesen 15 rendőrt vittek kórházba a mentőszolgálat munkatársai, egy rendőrt a helyszínen láttak el. A Készenléti Rendőrség 11, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság 4 mentés közben füstmérgezést szenvedett munkatársát, illetve további egy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományába tartozó, az ujján megsérült rendőrt az országos rendőrfőkapitány rendkívüli segélyben részesített. Az ellátásban részesített rendőrök jól vannak, mindnyájan elhagyhatták az egészségügyi intézményt.

Az Andrássy út 83-85. szám alatti négyszintes épület tetőszerkezete és harmadik emelete gyulladt ki és égett órákon át kedden délután. A ház életveszélyessé vált, ezért a lakók egyelőre nem térhetnek vissza otthonukba.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.