Újabb jel mutat arra, hogy Simicska Lajos kegyvesztetté vált a kormánynál: kissé szokatlan módon nem a Közgép, hanem az SDD Konzorciumnak ítélték a Várpalotát elkerülő hat kilométeres út megépítését, közel 22 milliárd forintért.

3,641 milliárd forint kilométerenként – ennyibe kerül a Várpalotát elkerülő út. A megépítendő út kétszer két sávos, stabilizált leálló sávval. A tervezési sebesség 110 kilométer, óránként. A feladat része egy külön szintű csomópont, két vasúti híd és a régi 8-as számú főút feletti két átvezetés is. A Várpalotát elkerülő út a 8-as főút Székesfehérvár és Veszprém közötti szakasz bővítésének utolsó eleme – írja a hvg.hu.

A nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. írta ki, és a legolcsóbb ajánlattevő lett a nyertes. A nyertes konzorcium vezetője a lábatlani székhelyű Dömper Kft, amelynek tagja két győri székhelyű társaság, a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

m.macskosz
@evacica: Egy harmadik csókos, az ellenség megtévesztésére,
de nyugi bele, hogy a lóvé végül a megfelelő zsebekbe kerül!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csip-csop
@Yoda69: remèlem hamarosan fogjàk vezetni a rablàncon! kivànom tiszta szivvel
csip-csop
@Macskaszem: nemtudod, hogy egyszer a hosok is meghalnak? Chausecku, Honekker, stb.
csip-csop
@1magyar: nemlehet, de nekik igen,minden megvan engedve.
csip-csop
@Yoda69: igazad van, kllene mèg egy 56, de sajnos a mai embereknek (generacio) nincs bàtorsàguk felvenni a harcot. (toketlenek)
csip-csop
@1magyar: valahonnan csak lopni kell a pènzt nem de?
perfekt
@csip-csop: Régi mondás --de igaz! Akinek pénze van, annak húzza a cigány!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.