2014-ben július 16-a az első nap, amikor már saját zsebre dolgozunk, eddig ugyanis megkeresett jövedelmünk – egy évre vetítve – az államhoz vándorolt.

Az Index számolta ki ezt a napot, és azt is, hogy az "adószabadság napja" Európa számos országában előbb megvalósul, Máltán április 28-án, Cipruson már adószabadon köszöntik a tavaszt, március 21-től ugyanis saját magukat gyarapíthatják az ott dolgozók.

Magyarországon viszont meglehetősen sok pénzünkbe kerül az állam (és az oligarchái), a hozzánk hasonló országokhoz viszonyítva túlságosan sokba.

Az OECD már 2008-ban arra figyelmeztetett, Magyarországon a GDP arányos adóbevétel túlságosan magas a hasonló gazdasági teljesítményű országokhoz képest. Az adócentralizáció, amely a GDP-arányos adóterhelést mutatja, a 2006-os költségvetési kiigazítás hatására 2007-re rendkívüli magasságokba, 41,3 százalékot meghaladó szintre emelkedett. A magas adócentralizáció egészen 2009-ig 41,3 százalék felett maradt, és ezt hiába szorították aztán lejjebb a kormányváltás után, 2012-re újra megugrott. Azóta valamennyit már szintén lejjebb faragtak belőle, de összességében nagyon lassan halad a folyamat.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

m.macskosz
Bánná a fene, ha az év 11 hónapját azzal tölteném, hogy az államnak dolgozom,
- ha a maradék egy havi nettó munkabérem a létminimum kétszerese lenne...
- ha az adómból vidáman megélne az egészségügy, az oktatás, a közlekedés...
- ha az adómból úgy megfizetnék az embereket, hogy nem mennének külföldre az
orvosaink, ápolóink...
- ha az adómból nem a politikusok és a csókosok kapnának milliókat, milliárdokat,
hanem korrekt rendőri, ügyészi, bírói testület vigyázna a jogok és a törvények mindenki által történő betartatására...
- ha végre igaz lehetne:
" Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!"
m.macskosz
Bánná a fene, ha az év 11 hónapját azzal tölteném, hogy az államnak dolgozom,
- ha a maradék egy havi nettó munkabérem a létminimum kétszerese lenne...
- ha az adómból vidáman megélne az egészségügy, az oktatás, a közlekedés...
- ha az adómból úgy megfizetnék az embereket, hogy nem mennének külföldre az
orvosaink, ápolóink...
- ha az adómból nem a politikusok és a csókosok kapnának milliókat, milliárdokat,
hanem korrekt rendőri, ügyészi, bírói testület vigyázna a jogok és a törvények mindenki által történő betartatására...
- ha végre igaz lehetne:
" Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!"
Desischado
Csatlakozom a fentebb szólóhoz. Ehhez nincs mit hozzátenni!
Desischado
@m.macskosz: Ha végig olvassuk a költő sorait, rémísztő, hogy ezt akár ma is írhatta volna! Nem igaz?
m.macskosz
@Desischado: Pontosan ezért tetszettem bemásolni.
Tragédia, hogy Tiborc panasza és Hofi minden szava kőkemény realitás, sajnos. :(
m.macskosz
@Desischado: Én meg amiatt aggódom, nehogy Várnai Zseni is aktuális legyen!
"...Most készülünk a döntő nagy csatára,
S ti lesztek ellenünk majd a sereg,
Ha ráuszítanak önnön véreidre:
Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek."
www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/v_menu/varnaizs/vzsenivers.htm

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.