Megsértette Áder János köztársasági elnök jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát Kerék-Bárczy Szabolcs - mondta ki a Székesfehérvári Törvényszék, amelynek határozatáról a Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatta vasárnap az MTI-t. A közlemény szerint a Székesfehérvári Törvényszék július 16-án született elsőfokú ítéletében megállapította: Kerék-Bárczy Szabolcs megsértette Áder János jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy az Index portálon 2014. március 21-én megjelent interjúban valótlan állításokat közölt. Mint a közleményben olvasható, a bírósági eljárás során Kerék-Bárczy Szabolcs nem tudta bizonyítani állítását, ezért a bíróság őt sérelemdíj megfizetésére kötelezte. Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció politikusa a per tárgyát jelentő interjúban az első Orbán-kormány működéséről és azzal összefüggésben vezető fideszes politikusok állítólagos megjegyzéseire hivatkozva, az egyéni meggazdagodásról beszélt.

Forrás: index.hu
Feltöltő: pbalage
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coni
Eddig azt hittem, ha egy politikus ahelyett, hogy megmagyarázná miért nő naponta x négyzetmétert a lakása elmúltnyolcévezik, az ennek az állításnak a beismerése. Ezt a magyarázatot bíróság nem, de a nép látszólag elfogadja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.