Szinte az össze bulvárlap foglalkozott azzal a verekedéssel, ami egy taxis és az Omega tagjai között zajlott le. A Blikk szerint a sofőr kipattant és megverte Debreczeni Ferencet és Benkő Lászlót.

A Class Fm reggeli műsorában Sebestyén Balázsék beszélgettek egy szemtanúval, aki ott volt az ominózus esetnél. H. Zoltán ellen súlyos testi sértés miatt indult eljárás, de őrizetbe nem vették.

Zoltán azért telefonált be a műsorba, mert felidegesítette az a rész, hogy a zenészek nem tudják, miért pattant ki az autóból. A központtól kapott egy címet, amit nagyjából kettő perc alatt ért el. Mint elmondta, Benkő László behajolt az autóba és közölte, hogy nekik nem kell taxi és megpróbálta különböző jelzők kíséretében elküldeni onnan.

A sofőr szerint a zenész nem volt józan és elsősorban a 20 perces várakozást kifogásolta. Felhívta a diszpécsert és elmondta, hogy elhagyja a helyszínt, mert nincsenek olyan állapotban, hogy elvigye az utasokat. Erre a sofőr elmondása szerint átment a sofőr oldalára Benkő László és megpróbált beütni az autóba és arcon ütötte. Ekkor szállt ki az autóból és H. Zoltán szerint ekkor estek neki mindketten és ebből adódott a verekedés.

Benkő László is megszólalt a műsorban, aki nem akart egyszerre műsorba kerülni a taxissal, akivel szerinte nem lehet beszélni és elmondta, ennek nagyon komoly következményei lesznek. Szerinte H. Zoltán fel sem fogja, hogy mit követett el.

Szerinte rengetegszer telefonáltak a diszpécsernek, hogy hol van már az autó, amit hívtak és mint mondta, egyáltalán nem ittak. Hozzátette, hogy nem ő kerülte meg az autót, nem hajolt be az autóba, az a Debreczeni Ferenc volt. Véleménye szerint ekkor törte el H. Zoltán a férfi orrát.

A taxit azért várták meg, hogy ne kelljen büntetést fizetniük.

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vitamin51
Eltudom képzelni, hogy ennek a taxisnak és társainak hány ilyen illuminált vendége lehetett azon az éjszakán, ha így elszakadt a cérna nála! Amúgy senki ne csodálkozzon, a türelem is véges, nehogy azt higgye bárki, hogy irigylésre méltó egy éjszakai taxisnak az élete! Az pedig, hogy kemények, nyilván nem véletlen, pont elég taxis gyilkosságról hallhattunk ahhoz, hogy felfogjuk, tökéletesen kivannak szolgáltatva az ügyfeleknek. A sztárokról csak annyit, hogy ezt a titulust mind eljátsszák abban az pillanatban amikor részegen balhéznak, ne felejtsük el, "a gyerekek és a részegek mindig igazat mondanak" vagyis ahogyan ittasan viselkednek az az igazi énjük! A józan állapotuk, a tv-ben felvett mártír képük csupa megvezetés! A legelső cikkek valamelyikében Benkő fia nyilatkozott, mégpedig úgy, hogy az apja és Debreczeni "beszólt" a megérkező taxisnak! Egyetlen sztár képződménynek sincs joga ahhoz, hogy a másik embernek beszóljon, lekezelje, alázza, félrelökje stb. stb. Benkő és minden más akármilyen díjas nagy művész, egyetlen pillanatban elveszítheti az emberek tiszteletét, megbecsülését, szeretetét ha nem ismerik azt a bizonyos határt amin belül még embernek számítanak! Az pedig, hogy ők már idős emberek, miért pont annak jusson eszébe akit éppen vérig aláznak, ha saját maguknak nem jut eszébe? Viselkedjenek úgy, ahogy a többi normális idős ember, akkor nem fognak ilyen helyzetbe kerülni, csak hát a fiúkák nagyon nem akarják tudomásul venni, hogy elszállt felettük az idő, ami pedig lehetne a számukra dicsőség is, ha nem viselkednének úgy, mintha még a harmincas éveikben lennének. Arról nem is beszélve, hogy az iszákos kötekedést senkinek sem kötelessége eltűrni akár fiataltól, akár idős embertől!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kritikuss
@rocker: Ez mekkora hülyeség, amit irtál: "az út végén átvételi elismervényt adnia az utasnak, természetesen szóba sem hozom, hiszen a nagyságos taxis urak már alanyi jogon fel vannak menteve a kötelező adózás alól. " Komolyan! Gondolkoztál, mielőtt ezt a baromságot leirtad?? Szerintem nem.
varrólány
Ma már tényleg volt Benkő a Tv-ben ... elképesztő!
rocker
@Kritikuss: Ha neked abnormális az, hogy egy taxisnak az út végén kötelessége lenne nyugtát adnia az utasnak, nos akkor erre nincs mit mondani.
Ha Magyarországon az emberek az adóelkerülést legálisnak tekintik, akkor azon sem csodálkozom, ahogyan ezt az incidenst látják.
Debreczeni ambuláns lapja alapján igazolódott, hogy a dobos nem ivott alkoholt. Előtte a hozzászólók nagy része máris lerészegezte őt, mert a tények helyett a zenészekkel kapcsolatos közhelyekből és előitéletekből indulnak ki.
Atha
Semmi bajom Laci bácsival, tényleg jó fazonnak tartom, a Fészekben pókerezés közben remekül fogyott a whiskey (anno 2000-2005-ig jártam le sokat, a fiáé volt a hely) de valami miatt a taxis meséjét hihetőbbnek tartom jelen pillanatban. Nem azért mert már láttam Laci bá-t bekávézva, hanem mert valami miatt logikusabbnak tűnik. Félreértés ne essék a taxisokat kb. olyan feleslegesnek tartom mint Schmuck Andor 3 egészben sült mangalicából álló ebédjéhez fogyasztott light kólát a 'rubintrékai' célokhoz vezető úton de ebben az esetben valami miatt az ő sztorija életszerűbb.
Jobbulást mindenkinek!
Kritikuss
@rocker: Erre irtam: "a nagyságos taxis urak már alanyi jogon fel vannak menteve a kötelező adózás alól. " No comment..
kkalman
Az azért gyanús, hogy a Benkő Laci nem akart a rádióban beszélni a taxissal. Ha nekem nincs félnivalóm a történtekkel kapcsolatban, akkor állok elébe egy ilyen telefonos párbeszédnek. A taxist megértem, hogyha durván beszóltak neki, nem akarta elvinni őket. Hogy ki ütött először, azt a rendőrségnek, bíróságnak kell kideríteni. Nem arról szól a történet, hogy mindenki azt állítja, én csak visszaütöttem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.