Máskor egy falusi futballpálya újramázolt klozetajtaját is legalább két miniszter és három államtitkár adja át, a náci megszállás emlékművét most azonban inkább mégsem szalagozzák körbe – legalábbis nappal nem.

Nem lesz avatóünnepsége a német megszállás áldozatai emlékművének – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn egy sajtótájékoztatón. A miniszter kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: helyes döntés, hogy a kormány nem ünnepel, hanem tiszteletben tartja az elmúlt néhány hét társadalmi vitáit, megszólalásait, az emlékművet sérelmezők fájdalmát, "félreértéseit", és így nem lesz avatóünnepsége a budapesti Szabadság téri emlékműnek. Az alkotás elemeit vasárnap reggelre emelték be a helyükre, emiatt civilek és ellenzéki politikusok azóta is tiltakoznak.

Érkezik az álláspont

Lázár János az újságírókkal azt is közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök – várhatóan még hétfőn – nyilatkozatot ad közre, amelyben ismerteti álláspontját az ügyben.

A miniszter képzőművészeti "ízléskérdésben" egyébként nem kívánt állást foglalni, szerinte "az ügy nem a tetszik vagy nem tetszik kérdése". Az emlékmű nem valakik ellen szól, hanem "valamire emlékeztet mindannyiunkat", a kormány pedig senkinek sem szeretné sérteni a személyes érzékenységét – mondta.

"Mi megpróbáltunk korrektül, tisztességesen és lelkiismeretesen eljárni. Lehet, hogy voltak hibák, egyeztetési hibák adott esetben, amelyek beárnyékolhatták a döntések meghozatalát" – jegyezte meg.

Egyértelművé akarták tenni

Hangsúlyozta azonban: világosan kőbe akarták vésni, egyértelművé tenni a jelen- és az utókornak, hogy "a magyarországi zsidóság deportálása, a magyar holokauszt a német megszállás nélkül nem következett volna be". "Úgy tartom tisztességesnek, hogy ha a holokausztról, az abban viselt magyar felelősségről és a magyar holokauszt előidézésében viselt német felelősségről egyszerre tudunk beszélni normálisan" – mondta Lázár János, aki sajnálja, hogy "a normális párbeszéd elmaradt".

Azt is kiemelte ugyanakkor: annak hangsúlyozása, hogy német megszállás nélkül nincs deportálás, nem azt jelenti, hogy az akkori magyar kormányzatok vagy állami hivatalnokok személyes, illetve közösségi felelősségét elvitatnák. "A Magyarország ellen Németország által elkövetett bűn nem mentesíti Magyarországot, nem mentesít bennünket az általunk elkövetett bűnök felelősséget alól" – jelentette ki a tárcavezető.

Azzal kapcsolatban, hogy az emlékművön nyelvi hiba lehet, azt mondta: megvizsgáltatja az ügyet, és ha valóban hibát követtek el, azért bocsánatot fognak kérni, és intézkedni fog a javításról.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

joopapa
Te féreg milyen párbeszéd? Minden törvényt, jogszabályt erőből visztek át a parlamenten egyeztetés nélkül! "a magyarországi zsidóság deportálása, a magyar holokauszt a német megszállás nélkül nem következett volna be"! Ez szemenszedett hazugság már 41-ben deportáltak Ukrajnába zsidókat és ki is végezték őket, az ottani parancsnok kérte hogy ne küldjenek annyi embert! Ugyanez volt 44-ben is mi voltunk a leghatékonyabb nemzet a zsidók deportálásában!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lajospapa
Nem avatják? Ha nem lesz szentelve le fogják szarni!
Nil
Vagy éjjel felavatják - nem tudom melyik diktátor szülinapja közeledik
vagy majd a magyar gárda avatja fel mondjuk augusztus 20.-án
evacica
Talán fel se kellett volna állian! De Orbán képtelen beismerni a tévedéseit, így ezt a nem kíván förmedvényt is felállította, mert ő ezt kitalálta! Okos ember ha rájön hogy tévedett, akkor korrigálja tévedését, de az nem Orbán! Ráadásul gyáva is, mert ha már nem vonta vissza a megépítését, legyen annyi bátorsága és odamegy és felavatja a találmányát! Fél, hogy ha ezt megtenném az emberek biztos, hogy nem éljeneznék, persze lehet úgy is, hogy a TEK védelme alatt és autójának motorját járatva tehetné ezt a nagy szereplését meg!!
Csizmás Kond
De fel, csak előbb összeszedik a köréje hordott szemetet.
Desischado
@naaki: A szivemből szóltál. Szerintem is ettől fél, hogy hányan vannak ellene, ezt nem bírná ki az egója, hogy megdobálják! Pedig egy.két rothadt záptojás olyan jólállna neki!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.