Naponta akár 5 millióba is kerülhet Budapestnek a Szabadság téren emelt német megszállási emlékmű őrzése – számolt utána a Blikk.

Bár Tarlós István úgy nyilatkozott, hogy nincs köze a szoborhoz, mégis addig lesznek kint a budapesti rendőrök, amíg csak szükséges. A kormány sem vállalta fel a szobrot, pontosabban annak felavatását. Mint arról korábban beszámoltunk, L. Simon Lászlónak kellett volna felavatni a náci emlékművet, de nem vállalta. Később Lázár János úgy magyarázta, hogy helyes a kormány nem triumfál és tiszteletben tartja azoknak az embereknek az érzelmeit, akik az elmúlt hónapokban tiltakoztak a felállítása ellen.

5 millióba kerül naponta a "náci szobor" őrzése Budapestnek

Herényi Károly a kedd koraesti demonstráción arra kérte a tiltakozókat, hogy tartsanak ki! Nem csupán a szakadó esőt hibáztatta a kevés, az alig félszáznyi egybegyűlt létszáma miatt, de úgy véli, hogy az emberek már nem érzik a különbséget a normalitás és az abnormális dolgok között, ilyen abnormális dolog szerinte, az éj leple alatt felállítani, majd nem felvállani és felavatni egy szobrot.

Bár az MTA hivatalosan még nem véleményezte a Szabadság téren építés alatt álló, óriási botrányt kiváltó német megszállási emlékművet az akadémia tagjai közül többen is részt vettek a kedden az MTA-székházban rendezett tudományos ülésen, és az Index.hu tudósítása szerint erős kritikai hangvétel volt jellemző az ülésen.

Mindezek ellenére a kormányfő azt írta közleményében, hogy  "A német megszállás áldozatainak emlékműve arra hivatott, hogy kifejezze azt a fájdalmat és megpróbáltatást, amelyet szabadsága elvesztése miatt a magyar nemzet érzett."

A szobor ellen tiltakozók továbbra is szerveznek demonstrációkat, aktivitásokat, így a rendőrségnek továbbra is készenlétben kell állnia. A tegnapi demonstrációt követően a sajtóban elterjedtek a számítások, hogy ilyen apparátus fenntartása mennyibe kerülhet: "A ma délutáni demonstráción a felsorakoztatott echnikát és a rendőrök létszámát figyelembe véve, 3 ezer forintos rezsiórabérrel számolva ez napi 3-5 millió forint kiadást jelent a rendőrségnek." Velük szemben pár tucat demonstráló sorakozott fel.

103 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Boszi27
Miért nem őrzi mondjuk a CÖF ingyen??
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cicamama55
Este a híradóban már csak/!/ 3 M -t mutattak és mondtak az őrzés költésére naponta.
barew7
Hát ez az öt milla vajon hogyan jön ki? Szerintem a Rendőrség egy költségvetésből finanszírozott testület, amelynek illetékes beosztottjai akár a pihenőszobában lóbálják a lábukat, akár tömeget oszlatnak vagy épp járőröznek stb, a havi bérüket mindenképp megkapják. A napi ötmillió Ft szerintem úgy marhaság, ahogy van!
csa-csa
""@Cicamama55:
Milyen kárt okoztak ezzel a szoborral? ""
Erre kérdeztem , hogy milyet is?
Nem én kérdeztem először.
Cicamama55
@csa-csa: Az emberek megosztását mélyítette vele...Igaz nem kézzel fogható ez a kár, melyet az anyagias emberek semmibe is vesznek, bár a napi őrzése nincs ingyen, sok embernek több évi munkával megkeresett fizetését fedezné!!! A gyűlölet gyökereinek öntözése, soha nem vezet jóhoz. S a jó alatt a békés egymás mellett élést értem. A magam részéről ennek lennék híve!
Cicamama55
Bronzérmesek lettek a magyar vízilabdás lányok! Gratulálok!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.