Október 12-ére írta ki az önkormányzati választást Áder János köztársasági elnök. Az államfő hivatalának holnapján szerdán közzétett nyilatkozatában azt írta: az Alkotmánybíróság július 21-én meghozott határozata egyértelmű és világos helyzetet teremtett az önkormányzati választások törvényi szabályozásában. A döntést követően semmilyen olyan alkotmányos aggály nem vethető fel, amely befolyásolhatná a 2014-es önkormányzati választások törvényes kiírását és lebonyolítását.

Azzal, hogy az Alkotmánybíróság hétfői döntése pontot tett a választások rendjét befolyásoló vitás kérdések mindegyikére, minden akadály elhárult a választások kiírása elől – fogalmazott Áder János.

Az alábbiakban szó szerint közöljük az államfő nyilatkozatát, amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján is olvasható.

Elnöki nyilatkozat a 2014. évi önkormányzati választás kiírásáról

Falvaink, városaink, megyéink önkormányzatai legújabb kori demokráciánk nélkülözhetetlen tartópillérei. Az önkormányzatiság elve olyan alkotmányos érték, amely a helyi közösségekhez tartozók demokratikus akaratnyilvánításán nyugszik. Ezért fontos, hogy az őszi választások alkalmával a polgárok minél nagyobb számban szóljanak bele saját közösségeik sorsának alakulásába. Kiemelten fontos az is, hogy a választások lebonyolításának minden alkotmányos feltétele biztosított legyen.

Az Alkotmánybíróság 2014. július 21-én meghozott határozata egyértelmű és világos helyzetet teremtett az önkormányzati választások törvényi szabályozásában. Az Alkotmánybíróság döntését követően semmilyen olyan alkotmányos aggály nem vethető fel, amely befolyásolhatná a 2014-es önkormányzati választások törvényes kiírását és lebonyolítását.

Azzal, hogy az Alkotmánybíróság hétfői döntése pontot tett a választások rendjét befolyásoló vitás kérdések mindegyikére, minden akadály elhárult a választások kiírása elől. Ezért – élve köztársasági elnöki jogkörömmel – a mai napon meghozott államfői határozatommal 2014. október 12-ére tűzöm ki az önkormányzati választások időpontját.

Áder János
Magyarország köztársasági elnöke

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Ugyanugy elcsaljak a kocsog fideSSesek, mint az orszaggyulis vagy az EP valasztast.
Mocsok hazaarulo banda.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
volvós
A képen az Elnök Úr nagyon felfelé néz, és elgondolkodik...
Azért szerencsére nem október 23.-ára irta ki a választást !!!,
hanem 12.-ére
volvós
@silber13: Hogy le ne szakadjon ???
Vagy a Jóistenhez beszélt... csak Ö tudja !!
Tulipánfa
"semmilyen olyan alkotmányos aggály nem vethető fel, amely befolyásolhatná a 2014-es önkormányzati választások törvényes kiírását és lebonyolítását.", mivel a keresztapa már korábban elrendezte az AB összetételét, amely mindent jónak lát amit ő diktál.
Desischado
Ez is manipulálva lesz, meglátjátok! Az ötös lottó nyereményem ettől függne, milliomos lennék nyomban!
soljanka
Nos, én ezt én már kihagyom. Annyit nem ér, hogy hazautazzak. Gondolom sok kint dolgozó magyar így tesz. Inkább rá két hétre, amikor itthon hosszú hétvége lesz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.