Volt éppen két hete egy cikk, amelyben arról írt a 444, hogy egy jónevű fővárosi középiskolában valamikor évtizedekkel ezelőtt egy tanár molesztálta diákjait. Nos, Selmeczi Gabriella azóta meghányta-vetette az olvasottakat, és végül sikerült kilyukadnia Bajnai Gordonhoz.

"A Fidesz azt várja a diákjai szexuális zaklatásával vádolt egykori magyartanártól, Sipos Páltól, hogy álljon a közvélemény elé, és nyilatkozzon, igazak-e az őt ért vádak" – közölte ma Selmeczi. A fideszes képviselő azt mondja, "Sipos Pál ügye nem magánügy. A köztelevízió egykori dolgozójáról van szó, a magyar állam kitüntetettjéről van szó, sőt a Bajnai-párt alapítójáról van szó, akire tehát közszereplőként tekintünk".

Együtt-PM: ugyanolyan visszataszító

"Teljes mértékben elfogadhatatlannak és visszataszítónak tartjuk, ha egy tanár szexuálisan vagy bármely más módon zaklatja a gondjaira bízott diákokat. Ugyanolyan visszataszítónak tartjuk azonban azt is, ha egy politikus ezen diákok kiszolgáltatott és megalázott helyzetéből akar magának hasznot szerezni, méghozzá úgy, hogy hazudik politikai ellenfeleiről. Selmeczi Gabriella ma ezt tette, és ezzel olyan mélységekbe süllyedt, melyek eddig ismeretlenek voltak a magyar belpolitikában" – reagált Selmeczi sajtótájékoztatója után az Együtt-PM.

A párt szerint Selmeczi állításával ellentétben Sipos Pál nem vett részt az Együtt alapításában, a pártnak sosem volt tagja, alkalmazottja vagy aktivistája. "Sipos Pál egy petíciót írt alá, mely a választói összefogás támogatásáról szólt, még 2012 őszén. Ezt a petíciót, mely az interneten megtalálható, 21306-an írták alá, közülük egy volt Sipos Pál" – közölték.

106 hozzászólásarrow_drop_down_circle

joopapa
Ez a lény tényleg ennyire gusztustalan? Egy ilyen szörnyű ügybe belekeverni Bajnait, na ez már túl megy minden határon!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
coyote3
Ha ez az agyonszoláriumozott pincérlány már most ennyire buta, mi lesz vele 70 éves korában?
jancsik68
Ez a fogacsi szörnyűség szeretne Bajnai kisgatyájában turkálni.Borzasztó,hogy ez a rém néha-néha megjelenhet a a tv-k képernyőjén.
Pálinkafőző Rézüst
@szandokan: nem bátorság kérdése...:)))))) És nem bosszúhadjárat volt, csak azt küldte el, amit te írtál neki rólunk. Elég gáz ez neked...:) Főleg, hogy félreinformáltak...:)))))))
miazavalami
@Pálinkafőző Rézüst: Nem tudom mit válaszoltál de tetszik..:-)
mariaberta
Ennek a szövegét már elolvasni sem érdemes, annyi hülyeséget hord össze, Bár lehet, hogy irigyli a turkálást, esetleg máshol kellene?
kata53
Kuszafog! fogd már be a szádat! Kapsz minyá egy kiflicsücsköt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.