Várhatóan idén szeptemberben megalakul a Nemzetgazdasági Minisztérium új háttérintézménye, amely a jövőben a szakiskolák és szakközépiskolák fenntartásáért, illetve szakmai irányításáért is felel majd – írja a Magyar Nemzet csütörtöki száma.

A lapnak Czomba Sándor munkaerő-piaci és képzési államtitkár elmondta, az új fenntartó, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) mintegy ötszáz iskolát venne át a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól.

Az NSZFH létrehozását követően megkezdődik a jogszabályok módosítása, és legkésőbb 2015 szeptemberében minden érintett intézményben az új fenntartói struktúrában indulhat a tanév.

Czomba Sándor hozzátette: a vegyes profilú intézmények, vagyis ahol szakképzés mellett gimnáziumi oktatás is folyik, átvételének menete még nem teljesen tisztázott, így elképzelhető, hogy nem egy időpontban veszik át az összes iskolát.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

m.macskosz
És még hány sóhivatalt kreáltok a csókosoknak???!!!
Arról szó sem volt, hogy a tíz év alatt egymillió munkahely
egyenlő 1.000.000 fideszes bürokratával! :(
pbalage
a címből valószínűleg kimaradt e R betű.
Ötszáz iskolát ve R het át a Nemzetgazdasági Minisztérium
mekkelek
Kell a hely az ejtõernyõsöknek mint a régi szép idõkben. A különbség csak annyi hogy azok kevesebben voltak és kevesebbel beérték...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.