A Vastagbőr azt írja, kétszer adták át az M86-os Szombathely és Vát között épülő szakaszát.

A nyugat.hu szerint két pletyka kering, az egyik szerint a csúszás miatti kötbér megfizetése alól mentesült így a konzorcium – olvasható a blogon.

A Közgép és a Strabag 7 milliárdért építette az utat, ebbe 6,2 km új nyomvonal építése és 3 km-en bővítés fért bele. Loppert Dániel még azt nyilatkozta márciusban, hogy "a jó idő segítette az útépítőket, ezért a kivitelező tudja tartani a június 30-i átadási határidőt, az új nyomvonalon megépült szakaszon ezért már júniusban megindulhat majd a forgalom."

És valóban, a szerződés szerint a munkálatok vége 2014. június 30. volt – olvasható a cikkben.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

köhögő bolha
"A seggnyalásról alkotott tévhit a tízmillió irigy ember országában pestisként terjed. De ha olyan egyszerű lenne a seggnyalás, mint azt sokan hiszik, akkor Széles Gábor ma nem ott tartana, ahol.

Az, hogy a társadalom jelentős részének fogalma sincs, milyen bonyolult segget nyalni, önmagában még nem lenne baj. Ám ha meg akarjuk érteni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének működési mechanizmusát, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül annak mozgatórúgóját, a centralizálttá vált seggnyalást sem.

A látens seggnyalás halott.

Ha túlzás is ennyire fontos szerepet tulajdonítani Obersovszky nyelvi leleményének, az tagadhatatlan, hogy egy rendkívül tehetséges és trendérzékeny emberről van szó, aki nyelvével nemcsak a beszélgetőpartnerének ánuszában, de a seggnyalási piacon is úttörőnek bizonyult.

Ma már nem elég seggnyalónak lenni. Annak is kell látszani.

Ahogy egy gyereket sem lehet túlszeretni, úgy egy segget sem lehet túlnyalni." (Dezső András)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.