Nem akármilyen alpári kampányt gyártott Geszti Péter 2002-ben az SZDSZ köpönyege alatt az első Orbán-kormány ellen. Tizenkét év után a nemzeti együttműködés busás hálája sem marad el: jól jönnek neki az NKA-százezrek, illetve az Andy Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalaptól behulló milliók, amely mellett nem átall Geszti arról beszélni: ebben az országban most olyan állapotok vannak, ahol nem ildomos szinte megszólalni sem.

Forrás: Magyar Nemzet
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csikknorisz
@joopapa: Látod, pont ezt a hatást akarta kiváltani az mno. Ne dőlj be. Voltaképpen éppen azt erősítik meg, amit Geszti mondott. Ha a NER-nek nevezett akármiben dolgozol, akkor kussojjá bameg, ha nem imádod a kormányt. Különben még fizetést sem érdemelsz. A felsorolt pénzek se valami egetrengető összegek, pl. 6 millió egy évre egy cégnek (nem magának Gesztinek), az aztán marha nagy pénz, még a sarki kisboltba is több folyik be évente.
Hozzáteszem, egyáltalán nem kedvelem Gesztit, de elvétve mond néha jó dolgokat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Felipe
@csikknorisz: Neked is azt tudom mondani mint @darwin nak. Ne keverd a két dolgot. A fizetések és a nyugdíjak az teljesen más mint az ilyen csurranó cseppenő milliócskák melyeket nem kötelező elfogadni és akinek van gerince vissza is utasítja e rabló kurmány adományát.
csikknorisz
Az meg végképp röhej, hogy míg itt a Kövér-féle köteles-beszéd szövegkörnyezetből való kiragadottságát róják fel, addig a spanjaik a közmédiában fáradhatatlanul játsszák ugyanazt választások előtt, csak Gyurcsány őszödi, meg Bajnai "fájni fog" bemutatkozójával. Kövér "köteles beszédét" közel sem szajkózták ennyit évekkel később is a napi hírek fő témájaként, a 2010-es választások előtt egyszer sem hallottam. 2014-ben meg nyomatták a Gyurcsány-Bajnai válogatást szövegkörnyezetből kiragadva, ahogy a csövön kifért. Bagoly mondja verébnek, egyik kutya, másik pincsi, stb. De árkot ásni azt muszáj belföldön, miközben külföldön meg egységesíteni akarják a magyarságot. Nonszensz agyrém az egész, de ezt csak az látja át, aki nem rajongója egyik mondvacsinált oldalnak sem az árok két partján, hanem bent fuldoklik a hülyék által ásott árokban, és nem tudja, merre másszon ki.
csikknorisz
@Dr. Felipe: Az NKA 21 éve van. Az állam pénzeli, függetlenül a kormányoktól. Az, hogy a regnáló kormány egy pártnyaloncot állít az élére, még nem jelenti azt, hogy mindenkinek fővesztés terhe mellett le kéne lépni onnan a picsába, aki nem pártnyalonc, különben meghurcolja a pártnyalonc média. Ez lenne az ideális. De ezek szerint jó úton haladunk az ellenkező irányba, csak pislogunk felfele, mint béka az árokból, hogy az előző hasonlatnál maradjak. Ez nem csak Gesztiről szól, nem csak egy személyről, jóval tovább mutat, csak sajnos más irányba, mint ahova kéne.
karma1
@Dr. Felipe: Azokat a penzeket a nyugdijasok nem ettol a kormanytol kapjak, csak ennek a kormanynak az uralma idejen...Azert a penzert keservesen megdolgoztak mar szegenyek, a kozmunkaber pedig tulajdonkeppen a munkanelkuli segely utodkaja, merthogy jon a munkaalapu tarsadalom... A halaltaborokban is ertelmetlen munka elozte meg a sok szerencsetlen deportalt ember ertelmetlen halalat,...

orban csak masolja ezeket...
karma1
En szerettem Gesztit, uj volt annak idejen a rappersegevel, szovegeivel, otleteivel... Pont ezert nem ertettem, amikor jonehany honappal ezelott kijelentette, hogy o inkabb elhuz kulfoldre, mert itt elfogyott a levego... Az igaz, nagyon fogy a levego, de nem pont neki...Akkor nem fogadtam el AZT az indoklasat , amivel a kulfoldre kacsingatasat mentegette, most viszont felfordul a gyomrom tole, hogy beall a penzert orbant unneplo seggnyalok korebe, mert ezek szerint VAN AZ A PENZ... (Pedig neki nem is kenyerre kell, mindene megvan busasan...)
joopapa
@csikknorisz: Én nem dőltem be! Én kedvelem Gesztit, és ez a pénz tényleg kevés azokhoz az összegekhez képest amiket ezek elosztanak egymás között! Csak szerintem ezekkel nem jó egy tálból cseresznyézni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.