Semmilyen szövetség nincs a Jobbik és az ukrajnai Szabadság (Szvoboda) párt között – reagált a Jobbik alelnöke Darcsi Karolina beregszászi politológus cikkére, amelyben a kárpátaljai közvélemény felháborodásáról ír, amiért a Jobbik, karöltve a nacionalista szabadság párttal destabilizálni akarja a politikai helyzetet.

A beregszászi hírportálon (karpatalja.ma) elemző cikkében Darcsi Karolina beregszászi politológus emlékeztet arra, hogy az ukrajnai helyzet közel fél éve aggodalommal tölti el az ország lakosságát és a kárpátaljai magyarságot. Kárpátalja ugyanakkor mindvégig a béke szigete volt, ám ez az állapot most megbomlani látszik és a soknemzetiségű vidék nyugalmát az elmúlt években különböző szélsőséges csoportok többször próbálták megzavarni – idézi a ma.hu.

Darcsi beszámolója szerint, Kárpátalján megjelent a Jobbik, Kovács Béla európai parlamenti képviselőként irodát nyitott Beregszászban, majd jött válaszként az ukrán szélsőségesek fáklyás menete a városban – írta a szerző. Pedig első kárpátaljai látogatásakor – folytatja – Kovács és Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke a Szabadság párttal vette fel a kapcsolatot, amellyel az utóbbi kezdeményezésére együttműködési megállapodást készült kötni. Nem lehet tudni, hogy miben állapodtak meg, de azóta Kárpátalján több, az ukránok és a magyarok közötti nemzetiségi konfliktus kirobbantására irányuló esemény történt, köztük az ukrán zászló meggyalázása Beregszászon, a Szvoboda éjszakai fáklyás felvonulása, a magyar gyerekek elleni támadások Ungváron, magyar emlékművek megrongálása" – tette hozzá a cikkíró.

Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai szakpolitikusa az MTI-hez is eljuttatott reagálásában azt írta: a cikkben megjelentekkel ellentétben a Jobbik nem üdvözölte Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) nemrég leköszönt elnökének indítványát, a párt nem informálódik tőle, semmilyen dezinformációkat és rémhíreket nem terjeszt az alfahir.hu, valamint a Jobbik "helyi embereinek" eszében sincs pánikot generálni.

Darcsi Karolina, politológus szerint a Jobbik most Gajdos Istvánnal, az ukrán parlament képviselőjével keresi a kapcsolatot azzal, hogy azonnal támogatásáról biztosította a honatya mozgósításra vonatkozó módosító indítványát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.