Bírósági végrehajtást követően két lakásból költöztettek ki kedden embereket Miskolc egyik, úgynevezett nyomornegyedéből, egy asszonynak és egy háromgyermekes családnak kellett elhagynia eddigi otthonát.

Miskolc diósgyőri városrészében, a köznyelv szerint csak számozott utcáknak nevezettek egyikéből, a Hatodik utcából lakoltatták ki az egyedül élő nőt és a családot.

Kiss János, a miskolci közgyűlés fideszes frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: "Miskolcon működik a jogrend, a jogbiztonság, Miskolcon működik a jogállam."

Megkezdődött a kiköltöztetés Miskolc egyik nyomornegyedéből

Emlékeztetett arra, hogy a közgyűlés a Fidesz-KDNP-frakció szavazataival a közelmúltban programot fogadott el a nyomortelepek felszámolására, kezdeményezésükről megkérdezték a miskolciakat, akik közül 35 ezren nevükkel és aláírásukkal is támogatták a programot.

"Soha ennyien Magyarországon még helyi politikai kezdeményezést nem támogattak" – tette hozzá, megjegyezve: a Hatodik utcai két lakást kiürítésével megkezdődött a nyomortelep-felszámolási akció.

Mint mondta: a két ingatlanból nem azért kellett kiköltözniük a bérlőknek, mert a közeli diósgyőri stadion fejlesztésének útjában álltak a házak, hanem azért, mert a környékről érkező közbiztonsági panaszok szerint "itt van a bűnözés melegágya, és a Fidesz-KDNP-frakció nem partner abban, hogy a gettókultúra tovább virágozzon Miskolcon."

Megfogalmazása szerint a bírósági végrehajtás során a végrehajtók a "jogszabályban előírt kötelezettségüket teljesítették, amikor a rendőrség közreműködésével érvényt szereztek a bíróság jogerős ítéletének".

Kiss János megjegyezte azt is: amennyiben a kiköltöztettetek kiskorú gyermekének elhelyezésében segíteni kell, azt megteszi az önkormányzat.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nil
Modern formában zajló holokauszt - arra is hoztak törvényt,erre is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.