A börtönviselt politikus összeomlott. A Story csütörtöki számában azt írják, hogy paranoid-depressziója miatt kórházba szállították.

Korábban pont a Storynak beszélt arról, hogy lángos süt majd a nyáron, de engedélyt nem kapott. Beiratkozott ugyan a jogi egyetemre, de azt mondja, elfogyott körülötte a levegő, ez pedig úgy tűnik, teljesen felőrli az idegeit.

"Az egykori politikus pánikbeteg, pszichológushoz jár, a minap pedig olyan rosszul lett, hogy be kellett vinni a pszichiátriára. Pszichológusa szerint paranoid és depressziós hajlamai vannak, amit csak normális emberi kapcsolatok oldhatnának, ám egyelőre sem feleségével, sem gyermekével nem sikerült normalizálnia a kapcsolatát. Húga az egyetlen támasza, ám ő nem Magyarországon él" – írták.

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Érdekes, hogy a börtönben nem voltak ilyen gondjai.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tivoli
Ez a szerencsétlen kacsatojás csak játékszere volt az akkori MSZP -nek, elvitte a balhét néhány prominens helyett. A 6 évet amit kapott, ha igazságosan osztották volna el, neki nem is sok jutott volna. S a hála, hogy ma már senkinek se kell.
Bástya Elvtárs
@nyanya001: Te is tudod, hogy ő csak kispályás! Más pka van annak hogy ide jutott! Még mindig garázdálkodhatna a barátaival...
nusika
A fidesz( hazugságok) szabadságharc eredménye!
vukkocska
@Szvetlana: (aug.7. 13.57) ne keverd össze a köztörvényes bűncselekményt az általad vázolt politikusi áldozattal. Mert Zuscclag akkor sem volt százas, amikor a terrorháznál vihogott. Az, hogy nem jött be a számítása azzal az 50 milliós hazugságával sem, valószínű bomlott agyát tovább amortizálta. Saját hazugságaiba dőlt bele. Az is egy felkapott sztorija, hogy ügyvédnek készül. Igaz, van rá 16 éve. Mindent megtett azért, hogy pszichiátriára kerüljön. Viszont van esélye arra, hogy meggyógyuljon. Ezt pedig tiszta szívből kívánom neki.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.