Nem akármit jelentett be a földművelésügyi miniszter, egészen pontosan azt mondta: a szerencsi csokoládéval bővülhet a hungaricumok listája.

Választás közeleg, így ismét megszaporodnak az ilyen-olyan átadók, avatók, jelenések. Fazekas Sándor a szerencsi Bonbon Kft. új üzemcsarnokának avatásán haknizott szombaton, ahol sokat sejtetően úgy fogalmazott a csokival kapcsolatban: "hungaricum lesz, biztos vagyok benne". Szavait az MTI beszámolója szerint vastaps fogadta.

A földművelésügyi miniszte elmondta: a szerencsi csoki tradíciója, gyártásánál az odafigyelés, a magas szakmai tudás mind alkalmassá teszi hungaricumnak. A szaktárca vezetője szólt arról is, hogy a magyar édesipar újjá építése, újjá szervezése tart, jó néhány régi márkával, köztük a méltán híres szerencsivel. A most átadott beruházásról szólva azt mondta: itt kézműves terméket gyártanak, igazi magyar, míves, finom terméket.

A kizárólag magyar magánszemélyek tulajdonában álló édesipari társaság új, mintegy 150 millió forintba került üzemcsarnoka uniós, állami és magánpénzből épült meg, húsz-harminc új munkahely létesülhet a jelenleg száz embert foglalkoztató cégnél.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
most nézem, úniós támogatásból építettek gyártócsarnokot, de a beruházás 236 milló forint volt.
Már megint át akar valaki verni, hol van a többi lóvé?

www.szerencsibonbon.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=1&Itemid=113
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csikknorisz
mete1949.blogspot.com/2014/06/unios-tamogatassal-uj-gyartocsarnokot.html?m=1
Figyeljük a dátumokat, a beruházás már hónapokkal ezelőtt befejeződött. Azóta nem csináltak ott semmit, csak Fazekas Miniszter Úr áldására vártak? :)
herczeg0210
Tessék vigyázni! Azt mondta nekem a TV-ben ez a Fazekas, hogy a magyar dinnye minden idők legjobb termését produkálta az idén.Én elhittem és vettem sok felé, sok helyen dinnyét ,de egyetlenegy sem volt édes. Bár a csoki az keserű...Ne vegyétek be!
libellle
@pbalage: Hát neked olyan fantátiád van... szenzácios, Nagyon tetszik
libellle
@human: Már ezerszer pardon, de az amit a Nestlee beletett nem homok volt, ugy mint a régi magyar csokoládékban.Definitiv 30-40 évvel ezelött a Magyar Külföldi utjáról a csokoládét hozta. Ugyanis az ehetö Ezenkivül a Tescóban te is a nyugati csokoládét vásárolod nem a hungarikumot. Ez egy röhejesen eröltetett baromság Biztos Grazban gondolta ki a vezér
human
@libellle: Homok a régi boci csokiban? Hát nem tudom. 1985-ben én nem vettem észre, hogy ropogott volna a fogam alatt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.