A totalitárius rendszerek egyetlen ellenszere a demokráciában élő nemzetek közössége – jelentette ki Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján Budapesten, a Terror Háza Múzeumnál rendezett megemlékezésen.

Bármilyen biztonságpolitikai fenyegetés jelenik is meg a környékünkön, tudjuk, ha szolidárisak vagyunk egymással, ha egységesek vagyunk, akkor Európát, a békét és a demokráciát nem kezdheti ki semmi – mondta Navracsics Tibor.

Úgy fogalmazott, "mi pontosan tudjuk, hogy a totalitárius rendszereknek egyetlen ellenszere van: a szabadság és a függetlenség alapján demokráciában élő nemzetek közössége."

Ez az egyetlen út a jövőbe, és azt is tudjuk, hogy ez az a kötelességünk, amelyet le kell rónunk a totalitárius rendszerek áldozatinak emlékére – mondta Navracsics Tibor.

Navracsics: a totalitárius rendszerek egyetlen ellenszere a demokráciában élő nemzetek közössége

Emlékeztetett: 75 évvel ezelőtt a Német Birodalom és a Szovjetunió külügyminisztere aláírtak egy örök barátsági és megnemtámadási szerződést. A két totalitárius diktatúra 1939. augusztus 23-án szövetséget kötött egymással harmadik országok kirablására, valamint arra, hogy a demokratikus és békés Európát eltiporják.

Ez a megegyezés megpecsételte a balti államok és a kelet- és közép-európai országok jövőjét – jelentette ki Navracsics Tibor kitérve arra, hogy azok "az erők", amelyek 75 évvel ezelőtt megkötették ezt a szerződést, valójában korábban, az első világháborúban születtek. Akkor született a bolsevizmus, és az első világháborút követő csalódás, a háborús vereség okozta szétesés hívta életre a nemzetiszocialistákat – mondta.

Navracsics Tibor kiemelte: a totalitárius rendszereket az első világháború, annak pusztítása, és az azt követő elszegényedés, valamint összeomlás hívta életre.

Szólt arról is, hogy ezek a totalitárius rendszerek időnként vitatkoztak egymással, időnként a másikban jelölték meg a legfőbb ellenséget, de a mélyben és a legalapvetőbb kérdésekben egyetértettek. Egyetértettek abban, hogy olyan rendszert akarnak létrehozni, olyan Európát akarnak, ahol az ember csak eszköz és nem cél – mondta Navracsics Tibor.

Mint kifejtette, a két rendszer által elképzelt Európában minden egyes embernek valamilyen jövőbeni cél – legyen szó akár a fajilag tiszta Európa, vagy akár az osztályok nélküli világ – érdekében kell élnie. Amennyiben azt nem maximálisan tudja szolgálni, akkor el kell pusztulnia.

Navracsics Tibor hangsúlyozta, a két totalitárius rendszer egyetértett abban is, hogy egy közös ellenségük van: a demokrácia. A közös cél emberek millióinak életét követelte, kifosztotta Kelet- és Közép-Európát és amely, több nemzedéknyi időre elvette ennek a térségnek a szabadságba vetett hitét és reményét.

Mi, kelet- és közép-európaiak pontosan ismerjük a totalitárius rendszerek természetét. Látjuk a rendszerek következményeit, a gyűlölséget, az irigységet, a szétzilált társadalmi struktúrákat, az elbizonytalanodott értékrendet, a bizalmatlanságot – jelentette ki Navracsics Tibor.

Mint mondta, az újjáépítés 25 évvel ezelőtt kezdődhetett azzal, hogy a kelet-német turistáknak visszaadtuk a szabadságot, valamint az észtek, a lettek és a litvánok akkor milliós demonstrációval nyilvánították ki a függetlenség, a szabadság iránti és a Szovjetunióból való kiszakadás újbóli kívánságát.

Ebben a 25 évben végre megvalósíthattuk évszázados álmainkat, hogy ott lehessünk Európában és elmondhassuk a véleményünket, részt vehessünk Európa jövőjének alakításában és biztonságban érezhessük magunkat – tette hozzá.

A beszédet követően a megjelentek mécseseket helyeztek el az áldozatok emlékére a Hősök falánál, elsőként Navracsics Tibor, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Horváth János volt országgyűlési képviselő.

Navracsics: a totalitárius rendszerek egyetlen ellenszere a demokráciában élő nemzetek közössége

A megemlékezésen jelent volt Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Antall Józsefné, a rendszerváltás utáni első miniszterelnök özvegye, valamint több – köztük az amerikai, a belga, a francia, a lengyel és az osztrák – nagykövetség képviselője.

Az Európai Unió igazságügyi miniszterei lengyel-magyar-litván kezdeményezésre 2011. június 10-én Luxembourgban fogadták el azt a dokumentumot, amely a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozatainak emléknapjául az 1939-ben kötött Molotov-Ribbentrop-paktum – más néven Hitler-Sztálin-paktum – aláírásának évfordulóját, augusztus 23-át jelölte meg.

Az emléknapot először 2011-ben tartották meg, akkor európai uniós kormányzati szintű konferenciát rendeztek a soros EU-elnök, Lengyelország fővárosában, Varsóban.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kkalman
"...a totalitárius rendszerek..." "...olyan rendszert akarnak létrehozni, olyan Európát akarnak, ahol az ember csak eszköz és nem cél..."
Magyarországon nektek ezt már sikerült megvalósítani. Ezek után a jó erkölcsbe ütközően még bírálod a totalitárius rendszereket. :-(((
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toby
Köszönjük Navracsicsa !

Most már csak az idióta Orbánnak mond ezt el...hátha megérti.
tivoli
@human: tegnap, 23:19
" Európa annál okosabb, hogy ne lásson át..."
Az ki?
bencemacska
Nem vagyok képes végig olvasni. Az első bekezdések - összevetve a posványosi Orbán beszéddel - olyan antagonisztikus ellentétben állnak egymással, és a valósággal, hogy 200-ra emelkedett a vérnyomásom, és hányingerem támadt.
Hogy nézhetnek ennyire hülyének???
libellle
@human: Szerintem kicserélték a " papirt" amire a mondókája volt felirva. A mondókája közepe táján meg is lepödhetett, ugyanis akkor fogta fel, hogy mit beszél. Ugyanis miden normális Magyar tudja, hogy nem Magyarországról beszélt!!!
mate03
@pbalage: Tibi-Tibi!Ha ezt a főnök megtudja,mehetsz a vörös,szőnyeg szélére!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.