Az egész nemzetnek szüksége van jó és jobb iskolákra – mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az V. nemzeti tanévnyitón vasárnap a fővárosban.

A tárca vezetője a XI. kerületi Ádám Jenő Általános Iskolában rendezett ünnepségen kiemelte: minden új gyermek, minden első osztályos megjelenése az iskolákban egy újabb esélyt jelent a szülőknek, tanároknak, a köznevelést és az egész országot irányítóknak. Hangsúlyozta: általuk jobb, erősebb, bátrabb lesz a mi magyar világunk is.

Mindenki nyugodjon le: Balog Zoltán megnyitotta a tanévet

Ezért ünnep minden új nemzedék belépése az iskola kapuján – fogalmazott Balog Zoltán, rámutatva arra is, hogy az iskolát nem egyszerűen szolgáltatásnak kell tekinteni; a nevelés közös feladat a családokkal és a szülőkkel szövetségben.

Balog Zoltán úgy fogalmazott: ha valódi értékek szerint nevelik a gyermekeket, akkor az iskola valóban nagy lehetőség lehet, hogy erősítsék a társadalom, a nemzeti közösség összetartó erejét.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
Ja, csak "nemzeti közösségből" (mi a szent szar az?) még senki nem rakott kenyeret az asztalra, úgyhogy bocs, de majd én inkább az életre nevelném a gyerekem, mint mindenféle megfoghatatlan habókos pártszlogenre.

Rezicsökkentett félhülye, manipulálható hordáknak örülnétek ti a legjobban, valld be, nem képzett gyerekeknek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
perfekt
Micsoda lepusztult darikkal--jön elő buga jakab-csupa közhely-csupasz semmitmondásokkal--de kapitális baromságokat-legalább most nem mondott.@Toby: Ne haragudj, tiszti rangra emelni egy ordonáncot???
mate03
@perfekt: Ne sértegesd a tiszti szolgát!Több eszük volt,mint a tiszteknek!Svejk a derék katona!
perfekt
@mate03: Dehogy--Svejk az kuriózum---csak a szín---és a vonal távolságát próbáltam szolgálati úttal ábrázolni.
mate03
@perfekt: Látod!Az tényleg,nagy távolság!
Desischado
Ez a nemzethy álszent hazug csuhás is elmehetne valahová Kamcsatkába hazudozni! Agymosott barmokat akarnak ők, nem gondolkodó embereket!
mate03
@Toby: 5,nemzeti tanévnyitó!A nemzetivel már tele van a tököm!Szolnokon már a szemét szállítás is nemzeti!Javasoltam nekik az Ország házát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.