Az Orbán-kormánynak nincs évi kilencmillió dollárja a pilóták kiképzésére, amihez 2021-ig Kanadától kért támogatást. Kanada állja a magyar NATO-pilóták kiképzési költségeit – írja az Ottawa Citizen. A lap a kanadai védelmi minisztériumtól és a légierőtől szerzett dokumentumokra hivatkozva szellőztette meg, hogy Magyarország 2012 óta nem tudja megengedni azt az évi kilencmillió dollárt, amelyet a saskatchewani Moose Jawban zajló harci kiképzés költségeire, és a számlákat emiatt Kanadának kellett állnia. Ez így történt tavaly is, 2014-ben pedig maga a kanadai védelmi minisztérium jelentkezett a finanszírozásra. Magyarország fel is kérte az észak-amerikai országot, hogy 2021-ig fizessen a magyar NATO-pilóták kiképzéséért, amelynek a költségei jövőre tíz, 2016-ban már 11 millió dollárra rúgnak majd – áll az Ottawa Citizen cikkében.

Forrás: nol.hu
Feltöltő: Yoda69
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
orban a hazaarulo idiotak vezere. Ez a minimum amit meg kellene tennie az orszag vedelmenek erdekeben, azonban erre is keptelen. Nem kellett volna hagyni eltolcsi 200 milliardert vegyen luxus-irodahazat, es maris meg lenne a fedezet,
Arra van penz amire a kormany akarja hogy legyen. Ugy latszik az orszag katonai vedelme nem tartozik ebbe korbe. Mi ez ha nem hazaarulas idiota modon?
libellle
@Yoda69: Ezenkivül a stadionok épitésére

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.