Bevezethetik a darts sportágat a magyar közoktatásba – hangzott el a Magyar Darts Szövetség hétfői sajtótájékoztatóján.

Az eseményen Székely Pál dartsjátékos elmondta, Hollandiában és Angliában a darts nemzeti sport, a hollandoknál oktatják is az iskolákban, mivel fejleszti a gyermekek logikai készségét, s segít elsajátítani a matematikai alapműveleteket. Hozzátette, az itthoni felmérésekből kiderült, hogy a magyar gyerekek a legegyszerűbb matematikai műveletek, így az összeadás, a kivonás, a szorzás és az osztás szempontjából nagyon gyengén teljesítenek.

Bevezethetik a dartsot a magyar közoktatásba

"Ez adta az ötletet, hogy felkeressem a Microsoftot azzal a kéréssel, készítsen egy olyan számítógépes szoftvert, amelynek segítségével a gyerekek játékos formában tanulhatják meg a matematikai műveleteket" – mondta Székely, aki ezt követően a sportért és ifjúságért felelős államtitkárság támogatását is kérte ahhoz, hogy a darts oktatását bevezessék a mindennapos testnevelés részeként.

Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón kijelentette, a sportkormányzat legfontosabb stratégiai partnerei a gyerekek, ezért szívesen támogatnak olyan programot, amely a gyerekeket érinti.

"Úgy gondoljuk, hogy a sakk mellett kell egy másik logikai készségeket fejlesztő játék is az iskolákba" – tette hozzá Kiss Norbert.

A sajtótájékoztatón bemutatták a Microsoft által készített szoftvert, amellyel a különböző darts játékokat, valamint az azokhoz kapcsolódó matematikai részfeladatokat lehet szimulálni.

Székely Pál a közeljövőben országjáró körút keretein belül mutatja majd be a szoftvert, és a darts sportágat számos iskolában.

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ha mar a lohatrol valo hatranyilazast nem tudjak oktatni lo- es nyil hianyaban...:o))

Marad a darts...

Mekkora idiota otletet tudnak meg feldobni, mint oktatando tantargyat?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szimba
"fejleszti a gyermekek logikai készségét, s segít elsajátítani a matematikai alapműveleteket" eddig úgy gondoltam, kézügyesség, vagy valami más, de semmi köze a logikához és matematikához. És majd a nem elegendő mindennapi testneveléshez szükséges tornatermek mellett lesznek majd nem létező darts termek is. Vagy az osztályban. Had lőjjék halomra egymást a gyerekek.
Szimba
Valakinek a kormányból hobbija lehet a darts. Csakúgy, mint orbánnak a foci. Talán ezért.
Szimba
@tivoli: Főleg a darts. Mint testnevelés.
Szimba
@tivoli: Akkor irassa darts tanfolyamra a saját pénzén.
Szimba
@kkalman: Szerintem ki van adva nekik az ötölés, aztán belelóg a bilibe valakinek a keze, felriad és ez lesz belőle.
tivoli
@Szimba: tegnap, 21:25
Te meg vagy húzatva? Mindent a pénz függönyén keresztül nézel? Ezért nem leszel soha elégedett, mert minden gondolatod a pénz körül forog.
De nyugodj meg, nem lesz darts oktatás, ez csak gumicsontként dobták be, hogy legyen min rágódni a hiszékeny polgároknak. Addig sem figyelnek fontosabb dolgokra, disznóságokra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.