Tisztán munkabérből. Egy másik valakinek 10 milliárd, de ott hozzájött még egy kis ez-az... Tavaly is Budapesten volt a legmagasabb a magánszemélyek által bevallott átlagjövedelem, 228 941 forint, míg a legalacsonyabb Szabolcs-Szatmár-Beregben, 132 309 forint, 171 590 forintos országos átlag mellett – derül ki a NAV adataiból.

A topjövedelmek jelentősen nőttek tavaly a NAV adatai szerint, az összevonás alá eső jövedelmek közül a 2012. évi 760 millióval szemben 3 milliárd forint, a külön adózók közül pedig a 2012. évi 5 milliárddal szemben 10 milliárd forint volt a legmagasabb jövedelem tavaly.

Nógrádban csökkent egyedül az egy főre jutó havi kereset, 0,2 százalékkal, míg Tolnában nőtt leginkább 7,1 százalékkal.

Budapesten és Pest megyében keletkezett az összes összevont jövedelem 35,1 százaléka, 3076,3 milliárd forint. A többi megye részesedése az összevont adóalapból továbbra is mindenhol 6 százalék alatti, a sereghajtó Nógrádé 1,6 százalék.

1,345 millióan minimálbéren, vagy az alatt

Az összes bevalló 34,6 százaléka realizált a minimálbér éves összegének megfelelő vagy annál alacsonyabb összegű összevont jövedelmet, ők az összes jövedelem 9,6 százalékát és a fizetendő adó 8,8 százalékát produkálták. E kör részaránya a fizetendő adókötelezettségből 0,6 százalékponttal növekedett tavalyhoz képest. (Ez nem a ténylegesen minimálbéren foglalkoztatottak számát jelenti, mert vannak olyanok is, akik a munkaviszonyból származó jövedelmen kívüli egyéb jövedelmet is szereztek, illetve nem egész évben volt munkaviszonyuk.)

A kapott munkabér alapján 1,345 millió ember szerzett a minimálbérrel megegyező vagy alacsonyabb, munkaviszonyból származó bérjövedelmet.

A minimálbér és 2 millió forint közötti éves jövedelmet 1 226 100 ember, az adózók 27,3 százaléka számolt el, arányuk 2,7 százalékponttal alacsonyabb az előző évinél, és a jövedelemből való részesedésük is 23,9-ról 21,5 százalékra csökkent, a minimálbér növekedésével párhuzamosan ugyanis szűkül a jövedelemkategória.

A 2 millió és 3 millió forint közötti éves jövedelmet bevallók részaránya 15,9 százalék – számuk 713 400 –, részesedésük az összes adókötelezettségből 19,3 százalék volt (2012-ben 696 800 adózó tartozott ide, az adóhoz való hozzájárulásuk 18,3 százalék volt).

Jelentős mértékben 10,4 százalékkal – 53,6 ezerrel – nőtt azon adózók köre, akik 3 és 6 millió forint közötti összevont jövedelmet értek el. Az e körbe tartozó 571 900 személy az összes bevalló 12,7 százalékát (az előző évben 11,6) százalékát teszi ki, az összes adóból pedig 26,5 százalékkal részesednek, ami a bruttósítás eltörlésének következtében csak kisebb mértékű bővülést mutat a bázis időszaki 25,9 százalékhoz viszonyítva.

6 millió feletti éves jövedelem

A 6 millió forint feletti éves összevont jövedelemmel rendelkező csoportba tartozók száma 17 100-zal emelkedve 187 600, ez a mindössze az adózók 4,2 százalékát kitevő kör adta viszont az összes jövedelem 22,8 százalékát. A jövedelemkategóriába tartozók számának bővülése ellenére az összes adókötelezettségen belüli részarányuk – esetükben is az adóalap kiegészítés eltörlésének betudható módon – az előző évi 26,1-ről 24,5 százalékra csökkent.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mate03
@miazavalami: Te kis huncut! Nagyon gyanús vagy!
bakegya
@Fradigege: és ha mégis a simlicska poligarha strómanja-na látjátok itt ez is látensen lehet tartva,méghozzá egyharmaddal-csakkk idézem:"MAGYARORSZÁG RÁTALÁLT A HELYES ÚTRA"-maholnap átmegy már kádárba is-"...AZ ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚTON VÉGIG KELLLLLLLLLLLLLLLL MENNNNNNNIIIIIIIIIIIIII-aztán BUMMMMM-a testreszabott törvényeivel csakkk megszedni volt képes magát-a vagyon megtartásához már hülye,filozófiája pedig berluszkóni-rosszabbik változata,ami atöbbség bénítása,mozgásterének beszükítésével egyenlő.
miazavalami
@mate03: Éééééén vagyok a földreszállt angyalka! :-)
pbalage
@szandokan: zenéről nem vitatkozok, annak semmi értelme, a kérdés pedig poén volt, 3 muki asszem vette is a lapot, egy negyedik meg nem (ez nem te voltál, mert gondolom vetted) :)
pbalage
@szandokan: na jó, azt egyébként bevállalom, hogy metálos voltam, és onnan jutottam el idáig, a symphonicot most is szeretem, a powerben kezdtem.
szandokan
@pbalage: Vettem én a lapot, te is tudod. Nálam a metal viszont elkísér majd a halálomig. Tudod, a rock örök, és elpusztíthatatlan...:-) Egyébként én sem szeretek vitázni a zenéről, viszont szeretek beszélgetni róla.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.