Múlt ősz óta tudott az ügyészség és a szakértői kamara is arról, hogy az Eva Rezesova magánszakértőjeként ismertté vált Melegh Gábor – egy szinte párhuzamosan futó másik büntetőeljárásban – plágiumot követhetett el – írja a hvg.hu.

A hvg.hu birtokába került iratok alapján a Rezesova-üggyel szinte párhuzamosan zajló szentendrei eljárásban Melegh Gábor kirendelt szakértőként 156 210 forintért készítette el szakvéleményét, amit a rendőrség az előbb idézettek szerint ellenőrzött és jóváhagyott.

Csakhogy a lap által megvizsgált iratokból az derül ki, hogy a Melegh által leadott szakvélemény közel fele mások által írt szöveg copy-paste másolata, bármilyen hivatkozás feltüntetése nélkül.

A kérdéses tíz oldal egy része egy főiskolai hallgató dolgozatából származik, másrészt pedig az interneten bárki megtalálhatja. A szakvélemény további 4 oldala, amely a légzsák szerepéről és fontosságáról szól, egy autós honlapon található meg, az írás eredeti forrása azonban nem egyértelmű.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség a hvg.hu birtokunkába került határozat tanúsága szerint egyetértett az ügyvéddel abban, hogy „a hivatkozott részek valóban egyezőséget mutatnak", de ennek ellenére sem mondták ki Melegh szakvéleményének érvénytelenségét. Arra jutottak, hogy Melegh valóban hibásan számított fel 32 oldal gépelési költséget az összesen 22 oldalas (ebből egy a fedlap) szakvéleményért, ezért a 156 ezer forintos díjat leszállították a korrigált gépelési oldalszám alapján 152 ezer forintra.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
@dr. prédikátor: Mert hatalmas pénzt kapott, igy a
Kamara nem is vizsgálja, mert biztos ott is lezsirozott mindenkit !
Hát ez van, nincs mit ellene tenni, a ribanc meg Szlovákiában a
luxusbörtönben éli le azt a pár évet...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gödörben
Én nem kívánok ennek és a hozzá hasonlóknak semmi rosszat, csak azt, hogy vele vagy a családjával történjen hasonló és a kisebbség pátyulgatóinak is csak azt, hogy költözzenek a pártfogoltjaik mellé vagy közelébe. Azt hiszem hamar kigyógyulnának az agymenéseikből.
Desischado
Ez a magyar "igazságszolgáltatás"! Engem is érdekelne, hány embert ítéltek el ennek a "szakértőnek" a javaslatára? Én mi van, ha esetleg ártatlan volt valaki? Justita joggal zokoghat!
eberti
Még kitalálhatják a "szakértők",hogy a vodkás üvegre 38 fok volt ráírva,de a valóságban 38,5 fok volt.
Rezesová gyanútlanul ivott vezetésközben az üvegből.
Tehát: Rezesová ártatlan de a vodka gyártók a hibásak...
kkalman
Plagi Pali tanítványa. Van még mit tanulnia a mestertől.
Desischado
@kkalman: Meglátszik rajta, kitől tanult, pfujj!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.