Miközben még nem záródott le a birtokvédelmi eljárás, az új bérlő beszórta műtrágyával a földet, így a gazdaság elvesztette 20 éve megszerzett biominősítését – írja a Greenpeace.

Az egyik „új bérlő", Lakatos Huba úgy döntött, nem várja meg a mai elsőfokú birtokvédelmi eljárás eredményét. Már tegnap elkezdte, ma pedig folytatja a műtrágyázást a földeken, ezzel megölte az életet a talajban. Így ez a kishantosi terület 20 év után elvesztette biominősítését – derül ki a Greenpeace közleményéből.

A szervezet szerint ha a kishantosi biogazdaságot végül bírósági úton mégis megerősítik majd birtokában, akkor is legalább három évre lesz szüksége ahhoz, hogy újra megszerezhesse a biominősítést ez a terület. Majd következhet az elmúlt 20 év szorgos munkájának újraépítése.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rózsika Hatházi
Így kell ezt csinálni. Amúgy, fityisz módra. Szórjátok fel sóval, idióta banda!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szimba
Mindent tönkretesznek, amit nem ők csináltak. És mindent tönkretesznek azzal, amit csinálnak. És a sok hülye magyar, aki hagyja, aki rájuk szavaz, még mindig. Ezért mindenki meg is érdemli.
micfild
@Rózsika Hatházi: Már akkor azt mondtam.. EZEK barbárok! Nem lehet jobb szót használni rájuk. Barbárok!
Undoritó bagázs, egytől egyig, ők és a támogatóik és akármi is az oka annak, hogy támogatják őket.
JAJMÁR
Valaki másra számított? Ezek nem fognak vacakolni biogazdálkodással ! Még jó, ha másfélével fognak :(
tivoli
Fellógatni lábánál fogva, míg ki nem zöldül a vetés.
mate03
@Dr. Felipe: Csak azt szeretném tudni,hol vannak a károsult,gazdák?Miért nem vonulnak a Kossuth -térre? Vagy csak Gyurcsány idejében volt bátorságuk?Ilyen gyáva megalázkodó ,néppé váltunk?
Toby
Érdemes tudni, hogy ebben az ügyben/perben mondta ki a bírósáég Budai Lóf@sz Gyuláról, hogy hazudott !
Nem minden államtitkár/volt államtitkár dicsekedhet ilyen "eredménnyel" !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.